Aranyérmes tornaszervezők

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 21:34
Címkék
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az eddigi legszínvonalasabb strandröplabda Európa-bajnokságnak ad otthont Bázel csütörtöktől vasárnapig, ugyanis az elmúlt évekkel ellentétben a kontinenselitbe tartozó valamennyi páros ott lesz a svájci városban. A nagy tömörülés oka, hogy ezúttal nemenként 50 ezer euró pénzdíjat osztanak szét, másrészt a torna éppen beleesik (természetesen nem véletlenül) a nemzetközi szövetség (FIVB) World Tour-versenyeinek háromhetes pihenőjébe. Ennek köszönhetően az elmúlt négy esztendő szinte valamennyi érmese színre lép – vagy még most is "egy hajóban evezve” vagy valaki más oldalán. Mindjárt említsük is meg a háromszoros férfi Európa-bajnok (1998, 1999, 2000) svájci Paul és Martin Lacigát, akik – a Laciga Emotions cég tulajdonosaiként – főszervezői is az eseménynek. A testvérpár hegemóniáját egyébként tavaly törte meg a honfitárs, egy esztendővel korábban ezüstérmet szerző Heyer és Egger. Mellettük a szabadkártyával induló, szintén helvét Heuscher, Kobel, a háromszoros kontinensbajnoki bronzérmes norvég Kjemperud, Hoidalen, a félelmetesen szerváló osztrák Berger, Doppler és a norvég Maaseide, Horrem duó lehet harcban az érmekért.
A Schlégl (elöl), Nagy párostól bravúr lenne a nyolc közé jutás
A Schlégl (elöl), Nagy párostól bravúr lenne a nyolc közé jutás
A Schlégl (elöl), Nagy párostól bravúr lenne a nyolc közé jutás
A Schlégl (elöl), Nagy párostól bravúr lenne a nyolc közé jutás
A Schlégl (elöl), Nagy párostól bravúr lenne a nyolc közé jutás
A Schlégl (elöl), Nagy párostól bravúr lenne a nyolc közé jutás
Míg a férfiaknál egyetlen magyar résztvevőt sem találni, addig a nők versenyében elindul Nagy Krisztina és Schlégl Katalin. Mit ne mondjunk, nem számíthatnak könnyed "last minute” nyaralásra, de tőlük nem is az éremszerzést várjuk el. Ha netalán az első nyolcban végeznek (az eddigi legjobb magyar eredmény az Ancsin, Polányi és az Ancsin, Grózer kettős 1998-ban, illetve 2001-ben elért kilencedik helye), az már kiugróan jó szereplésnek minősülne.
"A World Tour-versenyekre történő rengeteg utazás után jól jött a tornák nélküli időszak, ráfért egy kis edzés a lányokra – mondta Dibusz László, a magyar duó menedzsere. – Kicsit lehiggadtak, megnyugodtak, és bízom benne, hogy jó eredményt érnek el. Persze sok függ a sorsolástól is.”
Egyedül Nagy Krisztina pollenallergiája (a tréningek helyéül szolgáló BVSC-pálya körül hemzseg a parlagfű) zavarta a felkészülést, de a játékos biztos benne, hogy a svájci levegő gyorsan egészségessé varázsolja.

Az Eb érmesei 2001-ben
Férfiak. 1. Heyer, Egger (svájci), 2. M. Laciga, P. Laciga (svájci), 3. Kjemperud, Hoidalen (norvég)
Nôk: 1. Szfiri, Karadassziu (görög), 2. Benoit, Kuhn (svájci), 3. Ahmann, Schmidt (német)
"Kocsival jöttünk Bázelbe, a repüléstől ugyanis kezdünk már irtózni – árulta el Nagy Krisztina. – Lehet, hogy a legutóbbi, kínai versenyről hazatérvén átélt repülős kalandunk miatt érzem így, mindenesetre akkor alaposan megrázogatta a gépet a monszun. A több mint egyhetes szünet lehetővé tette, hogy többet edzhessünk, így technikailag újra összeraktuk a játékunkat: a nyitásfogadást, a védekezést és a támadásbefejezést egyaránt. Nagyon erős lesz a mezőny, ettől függetlenül én szeretném túlteljesíteni a tavalyi tizenharmadik helyünket.”
Bizony, a legjobb nyolc közé jutás – amit kedvező sorsolás esetén Nagy és Schlégl titokban remél – emberfeletti erőfeszítést igényel majd, hiszen eleve hat-hét, dobogót támadó páros üti a labdát a homokban: a kétszeres Európa-bajnok olasz Bruschini, Solazzi, a címvédő görög Szfiri, Karadassziu, a holland Leenstra, Kadijk, az olasz Perrotta, Gattelli, a német Pohl, Rau, a cseh Celbová, Novaková duó és a bolgár Jancsulova nővérek mindannyian éremre éhesek.
A férfi- és női mezőny egyaránt 24 tagú (a magyar kettős a 13. kiemelt), és a résztvevők vigaszágas rendszerben feszülnek egymásnak – vagyis egy javítási lehetőség adódik. Miután a szerda késő este megtartott technikai értekezlet lapzártánk után ért véget, a sorsolásról, így Nagy és Schlégl első ellenfeléről nem kaptunk tájékoztatást.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik