Loeb továbbra is az élen

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2002.08.24. 22:51
Címkék
Leszakadt az ég a Német Rali második napjának reggelén és a versenyzők nem voltak ettől túlságosan boldogok. Az utak ugyanis addig csak a felhordott kavicsoktól csúsztak, attól kezdve azonban a víztől is – nem beszélve arról, hogy a nézők sem voltak túl fegyelmezettek. A négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen például elmondta: előfordult, hogy ötven méterre maga előtt látott nézőket az úton, márpedig ennek tudatában nem könnyű tövig nyomni a gázpedált. A pontversenyben vezető Marcus Grönholmot azonban sem az időjárás, sem a közönség nem akadályozta meg abban, hogy parádés napot produkáljon. A tavalyelőtti világbajnok remekül kezdett: három gyorsasági szakaszt nyert sorozatban, aztán később még kettőt, úgyhogy a pénteki hidraulikai problémák dacára felzárkózott a harmadik helyre Sebastien Loeb és Richard Burns mögé. Az utóbbi két pilóta nevéhez is fűződik szakaszgyőzelem: a fiatal francia két, a langaléta angol egy részsikerrel büszkélkedhetett. Minden jel szerint hármuk között dől majd el az elsőség sorsa, a további pontszerző helyeken álló Colin McRae, Carlos Sainz és Bruno Thiry hátránya ugyanis már jelentős.Talán a csúszós utaknak, talán a nagy igyekezetnek tudható be, hogy jó néhány gyári menő kényszerült búcsúra az idén debütáló német verseny második napján: Loix és a tavalyi győztes Bugalski autójából elfolyt az olaj, Schwarz pedig megpördült és a balesetben tönkrement a Hyundai benzinpumpája. A német versenyző navigátorát, Manfred Hiemert kórházba is kellett szállítani – bordatörés gyanújával. Az első napon a szervizpark késői elhagyásáért megbüntetett, és az ötödikről a tizedik helyre visszasorolt Solberg három keréken fejezte be a 11. gyorsasági szakaszt, és mivel ez jelentősen lerombolta a Subaruja jobb oldalát, a verseny feladására kényszerült. Rajta kívül még a skodás Gardemeister búcsúzott egy kicsúszás után az ígéretesnek látszó kilencedik helyről. Jelentősen megfogyatkozott tehát a mezőny, ennek ellenére a zárónap roppant izgalmasnak ígérkezik.
Legfrissebb hírek

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
25 perce

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
30 perce

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
34 perce

Varró Eszter erőt merítene a világbajnoki ezüstéremből

Vízilabda
37 perce

KOSÁRLABDA MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
37 perce

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
54 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
1 órája

Osimhen nem a pénzt választotta; Gyökeres a kérőiről beszélt – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik