Rossi elindul a Brit Ralin

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2002.07.24. 21:19
Címkék
Annak ellenére, hogy még bő két hét van a következő, a finn világbajnoki megméretésig, zajlik az élet a raliban. Még alig ért véget a kenyai futam, az első helyet megszerző, és 25 futamgyőzelmével rekordernek számító Colin McRae kihívta egy különleges párbajra Michael Schumachert. A párharcban mindketten autóztak volna Formula–1-es és raliautóval is, és a végén eldöntötték volna, ki a legjobb autóversenyző a világon. Csakhogy a Ferrari immár ötszörös világbajnoka nem vette fel a kesztyűt, azt mondta, régebben érdeklődött ugyan a rali iránt, de mostanra már alábbhagyott a lelkesedése, és különben sem érti, hogy McRae miért nem valamelyik jaguarossal akar megmérkőzni. Merthogy a Jaguart legalább ugyanúgy Ford-motor hajtja, mint a Focust, és gyáron belül biztos könnyebb lenne összehozni a versenyt.Szóval McRae ötletét elvetette Schumacher, tárgyal viszont a Ford-csapattal egyik német kollégája, és a hírek szerint az ő esetében nem is csak próbáról lenne szó. Heinz-Harald Frentzen az egyik német tévécsatorna felvetése alapján tárgyalt a Ford főnökével, Martin Whitakerrel, és a német nem tartja lehetetlennek, hogy a közeli jövőben kipróbálja magát a raliban. Persze, erre valószínűleg csak akkor kerülne sor, ha a súlyos anyagi gondokkal küszködő Arrows nem tartana igényt a szolgálataira. Egy másik technikai szakág, a gyorsasági motorsport egyik képviselője viszont biztosan kipróbálja magát egy vb-futamon. Valentino Rossi, a félliteres géposztály fenegyereke az évadzáró Brit Ralin vesz részt egy olasz privát csapat Peugeot-jával. A 23 éves olasz – aki az évente rendezendő Bajnokok Tornáján már száguldott raliautóval – csak azért nem egy gyári istálló tagjaként versenyez, mert csapata, a Honda nem ment bele abba, hogy frontembere egy rivális márkát gyári szinten képviseljen. És akkor a technikai sportokban tett kisebb kitérő után térjünk vissza most már a szorosan a ralivilágbajnoksághoz kapcsolódó hírekhez. A sportág elitje másfél héttel ezelőtt Kenyában vendégeskedett, az 50. Szafari-ralin, és úgy tűnik, ez volt az utolsó alkalom, merthogy a sorozat mindenható ura, David Richards azon dolgozik, hogy Dél-Afrikába helyezze át az egyetlen afrikai viadal székhelyét.
Legfrissebb hírek

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
23 perce

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
28 perce

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
32 perce

Varró Eszter erőt merítene a világbajnoki ezüstéremből

Vízilabda
35 perce

KOSÁRLABDA MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
35 perce

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
52 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
1 órája

Osimhen nem a pénzt választotta; Gyökeres a kérőiről beszélt – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik