Óvással fenyeget a Dabas

Gelei József, S. Tóth JánosGelei József, S. Tóth János
Vágólapra másolva!
2002.07.21. 20:41
Címkék
A Hotel Ezüstpart szállodában ülésezett szombat este a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A siófoki tanácskozáson a testület tagjai döntöttek az NB I B-s bajnokság 20022003-as kiírásáról. Mivel a Magyar Labdarúgó Liga azt javasolta, húsz csapat versenyezzen a másodosztályban (az indulók: a Lombard FC-Haladás, a Vasas, a Szolnok, a BKV Előre, a Nyírség, a Diósgyőr, a Monor, a Balassagyarmat, a Demecser, a Pápa, a Celldömölk, a Sziget Foci Tatabánya, a Hévíz, a Bük, a Pécsi MFC, a Kaposvár, a Fót, a Százhalombatta, a REAC és a Kecskemét), a vita lényegében csak arról szólt, hogy kétszer tíz szereplős legyen-e a bajnokság, vagy egy csoportban játsszanak a csapatok.
Mint arról már beszámoltunk, az elnökség ez utóbbi megoldást választotta (így két gárda jut fel, három esik ki), sőt, arról is határozott, hogy a 2003–2004-es évadban is egycsoportos lesz az NB I B, és legfeljebb húsz együttes alkothatja a mezőnyt.A legfőbb kérdésekre tehát válasz született, elvben már csupán a sorsolást kellene hétfőn elkészíteni, még sincs békesség. A csapatok egy része ugyanis elfogadhatatlannak tartja a kialakult helyzetet. Az elégedetlenkedők zászlóvivője a Dabas menedzser-igazgatója, Horváth Pál, aki azt állítja, hogy a sportminisztériumhoz és a Fővárosi Főügyészséghez fordul, és törvényességi óvást nyújt be."Felháborító, ami történt, emellett nem mehetünk el szó nélkül – mondta Horváth Pál. – Nemcsak bolondot csináltak belőlünk, de anyagilag is súlyos kár érte a sportszervezetünket. A történet első fejezetei a közvélemény számára is ismertek. Amikor kiderült, hogy a Haladás FC, az Eger és a Bo-dajk gárdáját működtető gazdasági társaság nem nevez a soron következő NB I B-s bajnokságra, a mezőny erősorrend szerinti feltöltése pedig nem oldható meg, a profiliga elnöksége felkérte az ESMTK, a Szeged, a Kistarcsa-Kartal, a Budafok és a Dabas NB II-es együttesét, hogy pótnevezést nyújtsanak be a másodosztályra. Noha a mi csapatunk csak a középmezőnyhöz tartozott a Duna-csoportban, örömmel vettük a megkeresést, és rohammunkával elkezdtünk dolgozni azon, hogy megfeleljünk a már profiosztálynak számító NB I B követelményeinek. Elkészíttettük a pénzügyi mérlegünket, megszereztük a szükséges bankgaranciát, szponzorokat kutattunk fel, és persze befizettük a nevezési díjat. E rövid idő alatt is tizenhárommillió forinthoz jutottunk az önkormányzattól, és találtunk két olyan céget, melyekkel huszonötmillió forintról szóló szponzori megállapodás született. Lelkesedésünket csak növelte, hogy a ligától azt az értesítést kaptuk, nevezésünket elfogadták, s noha lehetett hallani ilyen-olyan pletykákat, amikor a napokban egy beszélgetésünk során Bozóky Imre, az MLSZ elnöke jelezte, a létszámot illetően minden marad a régiben, végképp megnyugodtam. Elképzelhető, mit éreztem, amikor meghallottam a szövetség elnöksége szombati döntését, a másnapi újság pedig ki is esett a kezemből, hiszen azt olvastam, hogy csak húsz klub nevezett az NB I B-re. Hová tűnt az ESMTK, a Szeged, a Budafok és a Dabas jelentkezése, arról már nem is beszélve, hogy információim szerint a hiánypótlásra kötelezett Marcali ügyében sincs még jogerős döntés?… Nem tagadom, korábban az egycsoportos NB I B híve voltam, de a közelmúltban egy kaposvári ligatalálkozón egy félórás vita után beadtam a derekamat, s elfogadtam, hogy az az ésszerű, ha két ágra bomlanak a csapatok. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az érvényes versenykiírás tizenkettedik paragrafusának hetedik pontja kimondja, a nevezési határidő lejárta után a hatályos versenykiírást a sportszervezetek rovására megváltoztatni nem lehet. Most pedig ez történt, és túl az erkölcsi káron ez például a Dabasnak negyvenmillió forintos veszteséget okozott, hiszen a támogatóink egy része csak a másodosztályra ad pénzt, én pedig természetesen a második vonalnak megfelelő anyagi kondíciókkal kötöttem szerződést a játékosokkal. Mondhatnák persze, nem kellett volna kapkodnunk a megállapodások aláírásával, de könyörgöm, minket a liga elnöksége invitált az NB I B-be, a testület a nevezésünk elfogadását megerősítette, a múlt péntekre tervezett bajnoki sorsolásra a meghívót megkaptuk, akkor mire vártunk volna? Főleg annak fényében, hogy hétfőn lejár az átigazolási időszak. Kérdem én: mi a fenét mondjak most a játékosoknak, a szponzoroknak? Tudom, hogy ebből nagy zűrzavar lesz, de az MLSZ-nek kutyakötelessége orvosolni a kialakult helyzetet, és huszonnégy csapattal kiírni az NB I B-t, vagy ha ez semmiképpen sem megoldható, tessék megfizetni a kárunkat!”A pótnevezést benyújtó, de végül az NB I B-ről lemaradt ESMTK ügyvezetője, Harót János mellszélességgel kiáll a dabasi igazgató mellett, ám kevésbé bizakodó a panaszuk elbírálását illetően, mint Horváth Pál."Teljesen egyetértek Horváth Pállal, tényleg elfogadhatatlan a szövetség elnökségének döntése – fejtegette Harót János. – Roppant kínos a helyzet, hiszen a huszadik kerületi önkormányzat hatmilliós póttámogatást szavazott meg nekünk, miután a polgármester személyesen is biztosította Muszbek Mihályt, a liga igazgatóját arról, hogy Pesterzsébetnek fontos a csapat, fontos az NB I B-s szereplés. A szponzorok révén további tizenötmillió forinthoz jutottunk, most mégis itt állunk megfürödve, mert a játékosok jelentős része azt mondja, becsaptuk őket, hiszen annak a tudatában kötelezték el magukat az ESMTK-hoz, hogy a csapat az NB I B-ben versenyez. Minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget kihasználunk, de bevallom, nem vagyok igazán bizakodó, hiszen a nevezésünket megerősítő múlt csütörtöki faxüzenetnek volt egy fél mondata, miszerint a döntést a július tizennyolcadikai MLL-elnökségi ülésnek még meg kell erősítenie. Hogy mi történt a fax kézhezvétele és a határozathozatal közötti néhány órában, azzal kapcsolatosan legfeljebb tippelgetni tudnék, de tény, hogy este a ligaelnökség már csak húsz csapatban gondolkodott. Jogi csűrcsavarokkal biztosan lehet majd mindenre magyarázatot találni, de azért ami ez ügyben történt, azoknak az álláspontját erősíti, akik azt mondják: teljes a zűrzavar a magyar futballban…”Tévedés lenne azt hinni, hogy kizárólag a húszak közül kimaradtak zúgolódnak. A szombati MLSZ elnökségi ülés előtt a Szolnoki MÁV-Neusiedler elnöke, Ferencz Gábor levelet juttatott el Demján Sándorhoz, a profiliga elnökéhez, amiben kifejtette: ha megváltoztatják az eredeti versenykiírást, csapata visszalép a másodosztálytól. Az indulatos levél – ahogy az várható volt – csupán fenyegetés maradt, bár a szolnokiak a véleményüket nem változtatták meg."Áldatlan állapotok uralkodnak a magyar labdarúgásban –mondta a külföldi tartózkodó elnök távollétében Tóth Dénes klubigazgató. – Az MLSZ az alig egy hónapja érvényben lévő versenykiírást rúgta föl. Miközben elvárják a gazdasági társaságoktól, hogy tervezhető, kiszámítható és ellenőrizhető legyen működésük, egyik pillanatról a másikra felborítják költségvetésüket. Mikor az NB I B-s klubok beadták a nevezésüket, harminckét fordulóval és tizenhat, viszonylag kisebb távú utazással számoltak. Ehhez képest most harmincnyolc fordulóra és fél napig is tartó utazásokra kényszerülnek, a prémiumokkal kapcsolatos pluszkiadásokról most nem is beszélek. Jó lenne, ha egyszer végre eljutnánk oda, hogy több évre előre tervezhető legyen a magyar bajnokság, a versenyszabályt mindenki betartaná, és a különféle döntések miatt senki sem kerülne hátrányos helyzetbe.”A labdarúgó-szövetség elnöke, Bozóky Imre elismerte, nem szabadna az utolsó pillanatig halogatni a bajnokság lebonyolításával kapcsolatos kulcsfontosságú döntéseket, de az MLSZ-t a versenykiírás semmibevétele miatt ért támadásokat visszautasította."Hadd tisztázzam mindjárt az elején, a hatályos versenykiíráson nem a szövetség lépett túl – magyarázta Bozóky Imre. – Azért nem lehetett az eredeti tervek szerint lebonyolítani az NB I B-s bajnokságot, mert az indulásra jogosultak egy része egyszerűen nem élt a lehetőséggel, s ezért az MLSZ-t vagy a ligát okolni legalábbis furcsa lenne. A kiírás valóban módot ad a mezőny feltöltésére, ez azonban csak lehetőség, és nem kötelezettség! Az MLSZ elnöksége elé a liga olyan javaslatot tett le, hogy csak húsz együttes induljon el a másodosztályban, s a mi testületünk ezt egyhangúlag támogatta. Szakmailag komolytalanná tettük volna a sorozatot, ha az NB II középmezőnyéből hívunk meg csapatokat kizárólag azért, hogy teljes legyen a létszám. Tény, hogy a liga részéről történtek efféle felkérések, ami nyilvánvalóan nem volt szerencsés lépés, de rögtön hozzáteszem: bármit is mondott az MLL, az számunkra csupán ajánlás lehetett, a szövetség vezérkarának nem kötelező e javaslatokat elfogadni. Abban viszont nincs vita közöttünk, hogy a kiszámíthatóság fontos érték, ezért is született meg már szombaton az a határozat, hogy jövőre is egycsoportos és maximum húszszereplős lesz az NB I B, a versenykiírással kapcsolatos részletek kidolgozását pedig nem hagyjuk az utolsó pillanatokra, az ezzel kapcsolatos munka már szeptemberben elkezdődik.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik