Gubik János a Kaposváré

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.07.16. 21:54
Címkék
Ahogy arra számítani lehetett, a bajnok Dunaferrtől  nem saját elhatározásából  távozó Gubik János és a Kométa-Kaposvár SE vezetői egymás tenyerébe csaptak. Két éve már megpróbálta becserkészni a válogatott feladót a somogyi klub, ám akkor nem járt sikerrel. , magyarul: kiszolgáltatott helyzetben várta sorsa jobbra fordulását.
Gubiknak végül szerencséje volt, az utolsó pillanatban felvette a kaposvári hajó
Gubiknak végül szerencséje volt, az utolsó pillanatban felvette a kaposvári hajó
Gubiknak végül szerencséje volt, az utolsó pillanatban felvette a kaposvári hajó
Gubiknak végül szerencséje volt, az utolsó pillanatban felvette a kaposvári hajó
Gubiknak végül szerencséje volt, az utolsó pillanatban felvette a kaposvári hajó
Gubiknak végül szerencséje volt, az utolsó pillanatban felvette a kaposvári hajó
"Demeter György szövetségi kapitány, a kaposváriak edzője keresett meg, hogy beszéljek a Kométa elnökével, Laszczik Ivánnal – mesélte a válogatott feladó. – Nagyon korrekt tárgyalást folytattunk, egyáltalán nem használták ki, hogy nekem ez az utolsó lehetőségem Magyarországon csapatot találni. Ezt külön köszönöm a kaposváriaknak, akik képesek voltak megbontani a kubai Cutinóval felálló csapatszerkezetet. Nagyon remélem, hogy a következő idényben is bajnokságot nyerek, de ezúttal már a Kaposvár színeiben.”
Gubik szerint nem okoz gondot a somogyi játékstílushoz való alkalmazkodás, miután többekkel együtt játszik a válogatottban, no meg a center Gelencsér Balázzsal egykor klubtársak voltak Dunaújvárosban.
"Igazából Szergej Szajfulinnal kell majd összeszoknom – folytatta a karmester –, ami reményeim szerint zökkenőmentesen megoldódik. Tény, gyors játékot kell játszanunk, hogy itthon és a nemzetközi kupában is eredményesek legyünk.”

De vajon miért Gubik, és miért nem Cutino?
"A Mészáros Dömötör három évvel ezelőtti eladásából származó pénzből foglalkoztattunk három légióst, ám mert az olaszok teljesítették részletfizetési kötelezettségüket, ez az anyagi forrás mostanra elapadt – magyarázta Laszczik Iván, a Kométa-Kaposvár elnöke. – Cutinóval megbeszéltük, hogy ha lesznek újabb szponzorok, leszerződtetjük, ám egyelőre nem rajzolódott ki teljes egészében a költségvetésünk, bizonytalanra pedig nem akarunk alapozni. Meg aztán arra gondoltunk, hogy Magyarországról is megoldhatjuk a feladókérdést. Gubikot hajtós, a csapatot lelkesítő játékosnak ismerem, beleillik a stílusunkba. Cutinóval ebből a szempontból nem voltam megelégedve, ráadásul Szajfulin sem volt elég hatékony a kubai mellett.”

És ha már Szajfulin… Az orosz maradása is megkérdőjeleződött, ám Cutino távozásával egyértelműnek tűnik, hogy marad. Ezt erősítette meg Laszczik Iván is, mondván, hogy Szajfulint megtartják, a kínai Vang Csi további alkalmazása pedig pénzkérdés. Az ázsiai sorsa is eldőlhet a napokban. Vang Csinek nem mindegy, miképpen alakul pályafutása, hiszen megszületett Sunny nevű kislánya (60 centi hosszú, 4 kiló, édesanyja Szun Li-csüan, a Vértes Volán és a BSE korábbi feladója), így atyai felelőssége is megnőtt.
Az elnök megerősítette, hogy szóban megállapodtak Csíkos Gáborral, a bajnoki és kupaezüstérmes Vegyész RC-Kazincbarcika ütőjével, akinek el is küldték már a szerződéstervezetet. De hogy ezzel véget is ér a játékosáramlás Kaposvárott, egyáltalán nem biztos – az elnök úgy nyilatkozott, hogy egy új támogató esetleges megjelenésével még elképzelhetők változások a keretben.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik