Alex Zanardi ismét CART versenyen

Vágólapra másolva!
2002.07.11. 13:01
Címkék
A balesete óta Zanardi először ült bele a Reynard-Hondába
A balesete óta Zanardi először ült bele a Reynard-Hondába
A balesete óta Zanardi először ült bele a Reynard-Hondába
A balesete óta Zanardi először ült bele a Reynard-Hondába
A balesete óta Zanardi először ült bele a Reynard-Hondába
A balesete óta Zanardi először ült bele a Reynard-Hondába
Alex Zanardi ismét ott lehetett, ahol szörnyű balesetéig legjobban szeretett: a versenypályán, az ellenfelek között, találkozhatott régi barátaival, és újra beülhetett a Reynard-Hondába, mint 2001 szeptemberéig számtalan versenyen. Zanardi, akit a sorozat legnépszerűbb, legszimpatikusabb versenyzőjének járó Greg Moore díjjal jutalmaztak, megadta a zöld jelzést a Torontói Nagydíjnak és a kockás zászlóval leintette a verseny győztesét, a brazil Cristiano da Mattát, majd az újságírók rendelkezésére állt. "Nagyon szép visszatérés volt – nyilatkozta a bolognai sportember, aki kétszer nyerte meg a CART bajnokságot – számtalan okom volt arra, hogy idelátogassak, de az egyik mindenek felett áll: ismét látni szerettem volna azokat a barátaimat, akik a balesetem után végig velem voltak és erőt öntöttek belém. Legszívesebben átölelném az összes szurkolómat, és barátomat, akiknek szintén a versenyzés az életük. Végül magamat is ki akartam tenni ennek a próbának, és most nagyon elégedett vagyok". Zanardi ezután a versenyről és a CART sorozatról is beszélt: "Toronto egyike a sorozat legrégebbi, és legnagyobb hagyományokkal rendelkező versenyeinek. Népszerűségét a rengeteg szurkoló, a számtalan egyéb rendezvény is bizonyítja, fantasztikus érzés volt itt versenyezni. Maga a sorozat viszont vitathatatlanul krízisben van, a vetélytárs bajnoksággal, az Indy Racing League-gel folytatott küzdelem senkinek sem tett jót, de bízzunk benne, hogy javulni fog a helyzet."
Nem volt jelen viszont Zanardi egyik legjobb barátja, Max Papis, akinek csapata, a Sigma anyagi gondokkal küzd. "Igaz, hogy nem volt ott, de korábban találkoztam vele Monte-Carloban. Együt vacsoráztunk és beszélgettünk egy jót. Torontóban viszont együtt mulattam a többiekkel, Franchittivel, Kanaannal, Tracyvel, Vasserrel, és Tagliani is ott volt (a lausitzringi baleset másik résztvevője, aki sértetlenül úszta meg az ütközést). Ami a sorozat mostani viszonyait illeti, da Matta versenyez a legjobb motor-karosszéria kombinációval, és kirobbanó formában van. Ráadásul csapata, a Newman-Haas istálló az egyik legnagyobb tapasztalatokkal rendelkezik az autósportban, szóval nagy kérdés ki állítja meg. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szezon már az övé, de ki tudja, hiszen bármi megtörténhet" - elemezte a helyzetet a kétszeres bajnok.
Végül a Formula-1-ről is esett némi szó, felmerült ugyanis, hogy a Ferrari és Schumacher verhetetlen kombinációja miatt unalmassá válhat a sportág. "Amióta az eszemet tudom, folyamatosan nézem a futamokat – mondta Alex – de azt kell mondanom, hogy az utóbbi időkig sportszakmailag sosem volt ennyire szegényes a produkció. Ennek ellenére érdekes módon a számok azt mutatják, hogy mind gazdasági, mind népszerűségi szempontból sosem volt ennyire sikeres a versenysorozat. Igazából, a Ferrari hiába untatja a nézők egy részét, még mindig sokakat érdekel: a vörösök állnak a Formula-1 középpontjában, és ők jelentik a fő vonzerőt a sorozat számára" – tette hozzá, és ebben maximálisan egyetértünk vele.
Látva, hogy Zanardi a szörnyűségek ellenére is meg tudta őrizni életkedvét, és a megváltozott körülményeket elfogadva újra tudta kezdeni életét, biztosak lehetünk abban, hogy ha a CART szabályai engednék a kézi irányítást, akkor nemcsak zászlólengetésre tért volna vissza Torontóba a hatalmas tiszteletet érdemlő sportember.
Legfrissebb hírek

A triatlon legbájosabb arca – sztárportré, Cassandre Beaugrand

Képes Sport
25 perce

IFFHS: Cristiano Ronaldo ötödször is „százados” lett

Minden más foci
34 perce

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
57 perce

Sakk: Gaál Zsóka férfi nemzetközi mesteri címet szerzett

Utánpótlássport
1 órája

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
1 órája

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik