Hatodik az öttusa csapat az Eb-n

Vágólapra másolva!
2002.06.22. 21:28
Címkék
A hatodik helyen végzett a Balogh Gábor, Sárfalvi Péter, Fülep Sándor összeállítású csapat a csehországi Ústi nad Labemben zajló öttusa Európa-bajnokság váltóversenyében. A győzelmet a litvánok szerezték meg a fehéroroszok és az ukránok előtt.A magyarok nem jól kezdték a napot, lövészetben és vívásban is elmaradtak a várakozástól. Az úszásban ugyan nagyjából azt az időt érték el, amire számítani lehetett, rossz rajt miatt azonban 40 büntetőpontot szedtek össze. A lovaglásban azután már remekeltek, a pályát mindössze egy hibával teljesítették, de négy szám után így is csak nyolcadikak voltak. A futásban egy darabig úgy tűnt, hogy akár a negyedik-ötödik hely is elérhető a számukra, végül azonban a lengyelek és a 28 másodperccel korábban rajtoló csehek leelőzésével hatodikként zártak. A svédeknek és az oroszoknak sikerült megőrizniük a minimális előnyüket a 3x1500 méter során. Az utolsó tusában a magyarok a negyedik legjobb időt érték el.Rosszul kezdődött a verseny, és később sem sokat javult a helyzet. Ma szinte az összes lehetséges hibát elkövették a fiúk. Ez nem az ő napjuk volt - értékelte tömören a csapat teljesítményét Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. Vasárnap a nők váltóversenyével ér véget az Európa-bajnokság. A magyar csapatban Vörös Zsuzsanna, Simóka Bea és Máthé Vivien szerepel.
Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
25 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
39 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
48 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik