Hatodik a férfiváltó

Idős öttusázó nem öreg öttusázó. Eddig is tudtuk, hogy például a sakkozás kortalan sportág, hiszen megfelelő szellemi állapotban akár 70-80 évesen is lehet tologatni a bábukat, ám az Európa-bajnokságon az is többször bebizonyosodott, hogy a fizikailag jóval megterhelőbb öttusát is sokáig lehet művelni – már ha valaki rajong ezért a sportágért.
Szerencsére vannak, akik szeretik, és akár visszatérésre is képesek érte. Mint például az 1993-as esztendő világbajnoka, Richard Phelps, akit a szombati férfi váltóverseny résztvevői között köszönthettünk. A 41 (!) éves egykori klasszis a 2000-es világbajnokság után fejezte be pályafutását, miután nem sikerült kijutnia a sydneyi olimpiára, majd gyakorlatilag megszakadt a kapcsolata a sportággal, nemzetközi versenyeken már nem, csak egy-egy hazai viadalon indult néha-néha. Az Eb előtt a brit férficsapat vezetője megkérte, hogy segítsen a válogatotton, és ő segített. A stafétára beszállt, hiszen a váltó a rövidebb távok miatt kisebb igénybevételt jelent, mint a hagyományos verseny. Ugyan csodát tenni nem tudott Phelps, de lelkesedésből, a sportág szeretetéből sokan tanulhatnának tőle.
A magyar váltó szereplését látva nálunk is elkélt volna egy régi klasszis, egy mondjuk a szintén világbajnok Mizsér Attila, aki ráadásul szinte napra egyidős a brittel. Ebből már sejthetik, hogy versenyzőink – akik két napja a hagyományos csapatversenyben aranyérmesek lettek – ezúttal jóval a várakozás alatt teljesítettek. Nem akarok senkit sem megbántani, egyébként is egy győzelem és egy egyéni bronzérem után nem is helytálló a bántás, de mintha hiányzott volna a tűz a fiúkból.
Szóval, a váltóversenyen 15 csapat indult, a mieink változatlan összeállításban – Balogh Gábor, Fülep Sándor, Sárfalvi Péter – szerepeltek, és rajtuk kívül többen indították ugyanazt a hármast, de voltak, akik élve a szabályok adta lehetőséggel egy-egy friss embert bevetettek. A házigazda csehek cseréltek, nem nevezték az újdonsült Európa-bajnok Libor Capalinit, akit a helyi újságok nemes egyszerűséggel csak Európa új királyának neveznek. A viadal egyébként az érmek és a helyezések elosztásán kívül arról is döntött, hogy ki szerepelhet az egy hónap múlva esedékes San Franciscó-i világbajnokság váltóversenyében. Az első hat helyezett kvalifikálja magát, a magyar váltó címvédőként automatikusan résztvevő.
És akkor essék szó magáról a versenyről, bár sajnos sok jóról – amihez ebben a sportágban hozzá vagyunk szokva – nem tudok beszámolni. A lövészetben az első helyezett fehéroroszoktól 200 ponttal lemaradva, 263 körrel hatodik lett a csapat. Nem jó, nem jó – és akkor még nem sejtettük, hogy sajnos lesz ennél rosszabb is. Méghozzá rögtön a vívás, amely szinte megpecsételte a csapat sorsát. Enerváltak, fáradtak voltak versenyzőink, hiányzott belőlük az említett tűz. Igaz, hogy az iszonyú melegben nem éppen leányálom több órán át a páston küszködni – de hát a többiek is ugyanolyan körülmények között versenyeztek, ők is túl voltak már a hagyományos viadalon. Az eredmények összesítésekor kevés elkeseredettebb ember volt Hegedűs Ferencnél, a válogatott vívóedzőjénél, ugyanis 700 ponttal (63 győzelem/63 vereség) a 8. helyen zárt a gárda. A győztes ukránok 892 pontot szereztek (79/47).
"A pihenőig Sárfalvi tartotta a lelket a csapatban, az ő vívása volt az egyedüli jó produkció. A végén Balogh 10/2-es mérleggel zárt, kár, hogy az elején nem hozta a tőle vártat. Sietett, elkapkodta az asszókat. Az egyébként sem a jó vívásáról ismert Füleppel kapcsolatban tanácstalan vagyok… Küzdöttek, küzdöttek a fiúk, de ennyire voltak képesek. Az utóbbi években ilyen gyenge vívásra nem volt példa” – mondta szomorúan Hegedűs Ferenc.
Az úszásban nagy előrelépésre nem számíthattunk, ráadásul Balogh korai rajtja miatt 40 pontot levontak a csapattól – szegény embert az ág is húzza –, így a lovaglást a 9. – még leírni is rossz – helyen várta Pálvölgyi Miklós legénysége.
A nem túl nehéz lovaspályán nem jött a ki a lovastudásbeli különbség, így hiába mutatott be ezúttal is mesteri lovaglást a csapat – meg is nyerte a számot –, a többiek nem tudtak annyit hibázni, hogy nekünk kedvezzen. Ráadásul a váltóban a hibákért járó büntetőpontok feleződnek.
Szóval, a 3x1500 méteres futást a 8. helyen várta a címvédő magyar csapat. Balogh volt az első emberünk, aki nagyon erősen kezdett, sokat faragott a hátrányból. Sárfalvi sem adta alább, és a 6. helyen indította Fülepet. Időnként úgy tűnt, egy-két helyet még előre tud lépni a csapat, de az már nem sikerült. Maradt a hatodik hely. A trió remek, negyedik helyet érő futását látva az járt az ember fejében: ha a gyilkos futópályán, az utolsó erőket mozgósítva képesek "meghalni” is, miért nem tudtak csak feleennyire "meghalni” a páston? Nem lett volna szükség kiugró, csak egy jó vívásra, és ismét megvan az érem. Ez a futás azonban bizonyította, hogy van tartás a csapatban, ilyen lelkiállapotban sem adta fel. Azok a versenyzők, akik mindig a dobogóért szoktak futni, most az éremszerzés reménye nélkül is képesek voltak egy nagy teljesítményre. Ez biztató a világbajnokság előtt, és erőt adhat a felkészüléshez.
Azonban nem szabad elfelejteni azt, ami ezúttal (is) bebizonyosodott, hogy a sikereket senkinek, még a világ- és Európa-bajnokoknak sem adják ingyen, a klasszisversenyzőknek is mindig újra és újra meg kell szenvedniük a jó eredményért. A mostani helyezés talán kellő időben jött figyelmeztetés az idény legrangosabb versenye, a vb előtt.
"Könnyedén megnyerhettük volna ezt a versenyt, de büntetlenül nem lehet ennyit hibázni” – fogalmazta meg tömören érzéseit Pálvölgyi Miklós kapitány, és ebben minden benne volt.