A magyar sportot 1999. január 1-je óta irányítják miniszteri szinten. Kezdetben Deutsch Tamás állt az Ifjúsági és Sportminisztérium élén, majd a 2002-es kormányváltás után Jánosi György lett a kibővített nevű Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium első embere. A megtett útról, az elvégzett és a jövőbeli feladatokról szerettük volna megkérdezni mindkét minisztert, lehetőséget adva a vélemények ütköztetésének. Mivel Deutsch Tamás nem vállalta a közös interjút, Jánosi György egyedül vonta meg az eltelt időszak mérlegét, beszélt a legsürgősebb feladatokról és a távlati tervekről.
– Miniszter úr, kezdjük egy kellemetlen kérdéssel! Minek köszönheti, hogy a sokak által biztos "befutónak” tartott Baráth Etele kajak-kenu szövetségi elnök helyett ön ülhetett a bársonyszékbe?– Arra csak Medgyessy Péter miniszterelnök úr tudna biztos választ adni, hogy miért engem kért fel a posztra. Én csak gyanítom, hogy mi lehet az oka. Az MSZP hangsúlyosabban kíván foglalkozni a gyermekek és az ifjúság ügyeivel, megpróbál értelmes időtöltést kínálni ennek a korosztálynak is. Mivel tizenkét éves politikusi pályafutásom során sokat foglalkoztam az oktatás és a kultúra területével, emellett egykori asztaliteniszezőként a sport is mindig közel állt hozzám, így kerülhettem képbe. Azok egyike voltam, akik 1992 óta azért harcoltak, hogy a sport is kapjon önálló bizottságot a parlamentben. Ezen az úton – közben az 1996-os első sporttörvényt megalkotva – jutottunk el odáig, hogy Európa több más országához hasonlóan 1999 óta nálunk is saját minisztériuma van a sportnak. – Ez a minisztérium az OTSH-tól örökölt 107 tagú létszámot igencsak felduzzasztotta, miközben a régi szakemberek közül alig maradt valaki az épületben, a ciklus végén több mint kétszázan dolgoztak az ISM-ben. Milyen racionalizálást tervez, egyáltalán lehetséges-e a karcsúsítás annak tudatában, hogy feladataik megszaporodtak?– Mindenképpen szükség lesz szerkezeti racionalizálásra, új struktúra kialakítására. Ám egyelőre ezt a lépést el kell halasztani, mert ez hihetetlen terhet jelent, a végkielégítések sokba kerülnek, a kassza pedig üres.– Elődje a ciklust záró sajtótájékoztatón sikeresnek nevezte az ISM működését. Osztja ezt a véleményt?– Több szempontból sem tartom sikeresnek, és változtatásra van szükség. Egyrészt szerintem a sportolók, a tudósok és a művészek formálják a leginkább egy ország imázsát, ők viszik a jó hírét szerte a világban. Az ISM ezt nem használta ki. Nem az Országimázs Központnak kellett volna adni a tízmilliárdokat, hanem például a sportnak. Ám ennél is nagyobb bajnak tartom, hogy a politika kőkeményen beleszólt a sportba. Politikai alapon avatkoztak bele egyes szövetségek életébe, személyi kérdésekbe, példátlan az, amit működésük kezdetén a labdarúgó-szövetséggel tettek. A minisztérium feladata a törvényességi felügyelet ellátása és szolgáltatás, a politikának itt nincs helye! Többen kérdezték a véleményemet a véres Honvéd–Vasas pólómeccsről, de csak azt tudtam válaszolni, hogy nem az én dolgom ezt megítélni, a politika még ilyen szinten sem szólhat bele egy sportág életébe. Az említettek mellett a politikai beavatkozásnak van egy indirekt eszköze is, mégpedig a finanszírozás. Nem szabad megengedni, hogy a sportágak aszerint kapjanak pénzt, hogy milyen pártállású a vezetőjük. – Ha már szóba került a magyar sport fehér elefántja, a labdarúgás, meg kell kérdeznünk, hogy ön és Medgyessy Péter miniszterelnök úr szereti-e a focit. Az elmúlt időszakra ugyanis rányomta a bélyegét a vezetők fociszeretete. Mire számíthat a labdarúgás és a többi sportág?– Hogy a miniszterelnök úr szereti-e a focit, azt tőle kell megkérdezni. Én a jó focit szeretem.– Akkor a magyar focit aligha kedveli.– Elismerem, hogy Magyarországon a labdarúgás külön fejezet. Az elmúlt ötven évre jellemző, hogy van egyrészt a foci és van másrészt a többi sportág. Ugyanakkor az is tény, hogy akárcsak bárhol Európában, nálunk is a focinak van a legnagyobb esélye arra, hogy üzleti alapon működhessen, emiatt indokolt, hogy másként kezeljék. Hogy mire számíthat a foci és a többi sport a jövőben? Alapvető a világos szabályozás kialakítása. Kormányzati döntéssel meg kell erősíteni az önkormányzati finanszírozást, hogy jusson pénz az iskolai és diáksportnak, valamint az egyesületeknek is. Többféle lehetőségben gondolkodunk: a belügyminisztériummal közösen új, kifejezetten a sportban felhasználható céltámogatást alakítanánk ki; az önkormányzati sportnormatívát a jelenlegi 100 forintról fel kell emelni; a stadionrekonstrukciót létesítményprogrammá alakítanánk át. A ciklus végéig el kell érni, hogy a sportra szánt összeg a központi költségvetés és az önkormányzati büdzsé egy százaléka legyen, jelenleg ugyanis a felet sem éri el. Folytatni akarjuk a megkezdett programokat, célunk az utánpótlás-nevelés és a nemzetközi versenyképesség megerősítése, és támogatjuk a hazai világversenyek rendezését. – Ezek az elemek az előző időszakot is jellemezték. Mit terveznek másként, és lesz-e rá pénz? Az előző kormány azzal dicsekedett, hogy soha annyi pénzt nem kapott még a magyar sport, mint az utóbbi években. – Mint már említettem, a duplájára kívánjuk emelni a sportra szánt összeget. Elismerem, soha ekkora támogatást nem kapott ez a terület, ám nem mindegy, hogy mire és hogyan költi el valaki a milliókat. Nálunk új elemként szerepel a teljesítményt értékelő díjazás. El kell ismerni a világ- és Európa-bajnokokat nevelő műhelyeket, a hagyományos magyar sikersportágakat. A kajak-kenu vagy az öttusa más elbírálást érdemel, és kiemelem az asztaliteniszt is, amely példátlan módon még az utánpótlásnevelő-program támogatottjai közé sem tudott beférni. A stadionrekonstrukciós programba más létesítményeket is be fogunk vonni, mert nemcsak stadionokra, hanem mondjuk uszodákra is szükség van. Egyébként minden sportágra, a labdarúgásra is vonatkozik, hogy kiemelt fontosságúnak tartom a diáksport talpra állítását. A következő négy évben széles alapokon nyugvó diáksport-versenyrendszert szeretnék kialakítani. Ez az élsportnak is hasznos volna, hiszen lenne honnan meríteni. Fontos az is, hogy a diáksportba fektetett pénz többszöröse térül meg később azzal, hogy nem kell az egészségügyre, orvosi kezelésre költeni. Ráadásul a sportnak felbecsülhetetlen a nevelő ereje, rákényszerít bizonyos szabályok betartására, a csapattárs és a versenytárs tiszteletére, s ezzel más társadalmi kultúrát, értékrendet lehet kialakítani. – Kinek a feladata és felelőssége lesz az új rendszer kidolgozása? A magyar sport jelenleg háromfejű, a minisztérium mellett ott a MOB s az alig egyéves Nemzeti Sportszövetség, s ha a szövetségek panaszkodnak, hogy kevés a pénz, megindul az egymásra mutogatás. – Megint csak azt tudom mondani: világos viszonyokra van szükség. Az olimpiai felkészülés finanszírozása nem egyenlő az olimpiai sportágak működtetésével. Fontos a MOB, de nem kell állami feladatot átvállalnia, és az állam nem is ruházhat rá ilyeneket. Már megkezdtük a tárgyalásokat Schmitt Pál elnökkel a profiltisztításról. A Nemzeti Sportszövetség esetében sürgősen törvénymódosításra van szükség, ugyanis az NSSZ most a minisztérium kezében lévő, nem valódi érdekérvényesítő szervezet, pedig annak kellene lennie. Az NSSZ-szel szorosan együtt kívánunk működni, szükség van arra, hogy véleményt formáljon, de a pénzt nem neki kell elosztania. – Visszatértünk a pénzhez, amely kapcsán szólni kell az örökségről, az ISM kötelezettségvállalásairól, az elköltött és odaígért milliókról, a 2008-as labdarúgó Eb és a 2012-es olimpia pályázatáról. – Alapelvünk, hogy a folyamatosságot biztosítani kell. Egyetlenegy rendeletet sem vonunk vissza csak azért, mert az előző kormány hozta, többet közülük azonban meg kell vizsgálni. Felkértem egy nemzetközi hírű átvilágító céget, hogy vizsgálja felül a BS építésének szerződéseit, ugyanis többen kíváncsiak arra, miért használhatja majd az új BS-t a magyar sport évente mindössze húsz napot; meg kell vizsgálni a stadionrekonstrukciós programot és a Sportfólió Kht. működését. Egy hónapon belül várható az eredmény, akkor tisztábban fogunk látni a kusza ügyekben. A foci Eb-nél sok mozgástere nem volt az új kormánynak, az MLSZ vezetőivel megállapodtunk, hogy a decemberi döntésig hátra lévő feladatokat elvégezzük. A kormány nem hátrál ki az Eb mögül, ha kell, diplomáciai lépéseket is teszünk a pályázat sikerének érdekében. Az olimpia esetében kevésbé van megkötve a kezünk, folytatjuk a hatástanulmányok előkészítését. Mindenkinek tisztán kell látnia, mennyibe kerül a megrendezés, illetve mennyire hasznosíthatók a létesítmények az olimpia után, és csak ezt követően szabad dönteni. Hamis az a kérdés, hogy szeretnénk-e olimpiát? Persze hogy szeretnénk. Mint ahogy mindenki szeretne, mondjuk, egy Mercedest. Ám ha a családnak éppen nem telik Mercedesre, mert például orvosi kezelésre kell a pénz, akkor kénytelen megelégedni egy kerékpárral. – Mivel több fórumon elhangzott, hogy erre az évre alig maradt pénz, sok edző és versenyző attól fél, hogy még biciklire sem telik majd. Komolyra fordítva: jóformán el sem kezdődött a versenyidény, a hagyományos magyar sikersportágak, a kajak-kenu, az öttusa, az úszás és a vívás képviselői Európa- és világbajnokságok előtt állnak. Elképzelhető, hogy valamiről le kell majd mondanunk?– Megnyugtatok mindenkit, hogy minden világversenyen ott lesznek sportolóink, és egyetlen hazai világverseny rendezése sem kerül veszélybe. A régi kormány az utolsó időszak osztogatásában "megfeledkezett” a Formula–1-es viadal hárommilliárdos garanciavállalásáról, ám azt is előteremtjük. Az új kormány sem ellensége a sportnak, csak máshogy, szerintem okosabban és jobban fogjuk szeretni.