Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk
„Gyerekkoromban egyáltalán nem volt szokatlan, hogy valaki több sportágat is űzzön egyszerre, én az iskolában atletizáltam és röplabdáztam, egyesületi szinten futballozni pedig csak tizenkét évesen kezdtem el – emlékezik a régmúltra a 73 esztendős, elismert labdarúgóedző, Hegedűs Gábor. – Nem számítottam kiemelkedően tehetségesnek, güris játékos voltam, mindenesetre a focit nagyon megszerettem.”
A sportághoz való viszonya azóta is töretlen, sőt ha lehet, még szorosabb. A gimnázium elvégzését követően a TF-en testnevelői és edzői diplomát szerzett, majd annak elvégzése után Debrecenben az U19-es csapatot irányította. Rövidesen az akkor még másodosztályú DVSC felnőttegyüttes pályaedzőjének kérték fel, és egy év gimnáziumi testnevelés-oktatás után már tanította a jövő futballszakembereit, illetve más sportágak trénereit – egyebeket mellett edzéselméletből a Főiskolán.
Érdekes, hogy az edzői pályám éppen fordítva alakult a megszokotthoz képest:
U19-esekkel kezdtem, majd felnőttekkel dolgoztam, és csak az után foglalkoztam először napi szinten a legkisebbekkel, amikor Olaszországba kerültem. Szívtam magamba a tudást, kiváló szakemberek voltak a kollégáim. Már az akkori utánpótlásrendszer is olyan volt Olaszországban, amely példaértékű a mai napig, ezért elhatároztam, hogy azt meghonosítom itthon. Abban hiszek, hogy ismerd meg a világot, és a világ megismer téged – ezért mindent igyekeztem felfedezni, megtanulni odakint.”
A tartalmas olaszországi évek alatt gyűjtött tapasztalatokat a rendszerváltást követően folyamatosan hasznosította Magyarországon, a debreceni Olasz Focisuli megalapítása pedig a maga nemében forradalmi kezdeményezés volt.
„A kilencvenes évek elejénmég senki nem foglalkozott ilyen szinten a gyerekfutballal, mint mi. Olyan képzési programot alakítottam ki, amelynek alapjait Olaszországból hoztam. Rengeteget tanultam Mezey Györgytől is, aki később is sokat segített a pályámon.”
Az Olasz Focisuli rövidesen már nemcsak Debrecenben, hanem tíz Hajdú-Bihar megyei településen működött.
„Azoknak a korábbi főiskolai tanítványaimnak, játékosaimnak, akik elkerültek különböző csapatokhoz edzőnek, átadtam a kidolgozott szakmai programot azzal a céllal, hogy honosítsák meg azt helyben. Csak néhány példa a bázisokra: Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Püspökladány, Balmazújváros, Nyíradony, Nyírlugos. Utóbbi sokaknak ismerős lehet, hiszen
a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs ott született, és az Olasz Focisuliban játszott gyerekként.
A legügyesebb gyerekekkel Debrecenben folytattuk a képzéseket. Mindezt a Bozsik-program elindulása előtt tíz évvel…”
Hegedűsék műhelyében kivételes nemzetközi lehetőségek előtt álltak – és állnak most is – a gyerekek. Ha a sikerek közül csak egyet említünk: a klub annak idején a Nike Premier Cup kelet-európai kiírást több alkalommal megnyerte, és az 1985-ös évjárattal eljutott a világdöntőre is. Az egyesület gyerekcsapatai máig meghívást kapnak a nagy nyugat-európai tornákra; elsősorban persze Olaszországba utaznak.
„A nemzetközi események egészen másképpen hatnak a gyerekek fejlődésére, mint a bajnokságok. Míg utóbbiakat a stabilitás és a kiszámíthatóság jellemzi,a tornák kibillentik a srácokat a komfortzónából. Extrém versenyszituációban tesztelhetik a tudásukat, hiszen rövid idő alatt rendeznek több mérkőzést, ami mind fizikailag, mind mentálisan megterhelő. Nem mellékes az sem, hogy különböző stílusú ellenfelekkel ismerkedhetnek meg, alkalmazkodniuk kell az eltérő kultúrákhoz, úgyhogy mindenképpen sok tanulsággal járnak ezek a viadalok. A hazai edzésmunkát pedig a kint látottak alapján lehet alakítani.”
Az Olasz Focisuli alapítója szerint a tornák a futballon túl a nevelésről is szólnak.
„Amikor két-három napot együtt töltünk a gyerekekkel – az edzői szerepet kibővítve –, tanítanunk is kell őket.
Például, ha Velencébe utazunk, nem kérdés, hogy a Szent Márk térről, a Dózse-palotáról vagy a Sóhajok hídjáról is beszélni fogunk nekik.
A közös programok építik a csapatot ugyanúgy, ahogy a közös sikerek és kudarcok is. Azt is fontosnak tartom, hogy nálunk minden tornára kötelező tankönyvet hozniuk a gyerekeknek, és napi egy órát az iskolai feladatokkal kell foglalkozniuk.”
A képzési modell számos fontos pillérre támaszkodik, míg a működőképességét az is igazolja, hogy a valaha az Olasz Focisuliban nevelkedett gyerekek közül több mint húszan eljutottak legalább az NB I-ig. Csupán egy-két név közülük: Dzsudzsák Balázs, Tisza Tibor, Balogh János, Bárány Donát, Máté Péter, Varga József, Bódi Ádám, Ferenczi János.
„A gyerekeknek azt kell érezniük, hogy tanulási fázisban vannak. Tisztában kell lenniük azzal, hogy még nem kész játékosok, mi pedig azért vagyunk, hogy őket segítsük. Az egyik kedvenc mondatomat idézem, ami lefedi a filozófiánkat: tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk. Muszáj figyelni arra, hogy az egyéni és csapatképzések mindig a korosztálynak megfelelően legyenek összhangban. Természetesen használjuk a modern edzéstámogató rendszereket is, amelyekben a kollégák megtervezhetik a gyakorlásokat, és követhetik azok hatékonyságát, eredményességét.”
Hegedűs Gábor a gyerekek nevelése mellett küldetésének érzi, hogy a jövő edzőgenerációját képezze.
„Nagyon sok szakember dolgozik magas szinten a hazai futballban – többen akadémiákon, a korosztályos válogatottaknál vagy az MLSZ edzőképzésében –, aki annak idején nálunk kezdett, tőlünk tanult.
Az utánpótlás-neveléshez az is hozzátartozik, hogy a fiatal edzőkollégákat segítjük,
átadjuk a tudásunkat nekik annak érdekében, hogy beépítsék, tovább is fejlesszék a módszereinket. Hiszek abban, hogy a futballedző nemcsak technikai és taktikai ismereteket ad át, hanem jelentős hatással van játékosai életére is, és alakíthatja a sportbéli mellett a személyes útjukat.”
(Kiemelt képünkön: Hegedűs Gábor (balra) tanítványai körében Fotó: Hegedűs Gábor)
