Éremért játszanak asztaliteniszezőink

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2002.06.12. 22:39
Címkék
Hétfő óta Tiszaújvárosban szinte szünet nélkül pattog a fehér kaucsuklabda. A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) globális sportágfejlesztő programot hirdetett meg, s ennek keretében hívta életre a serdülő Világjátékokat. Ez az esemény szervesen illeszkedik a 4. ifjúsági Világfesztivál programjába, úgy is fogalmazhatunk, hogy ez vezeti fel a csütörtökön kezdődő rendezvényt. Valamennyi kontinens egy-egy csapatot delegálhatott, házigazdaként Magyarország, meghívottként pedig Kína csatlakozott a mezőnyhöz. A nyolc gárdát két négyes csoportba osztották, és körmérkőzés után alakult ki a sorrend. A magyar fiatalok teljesítményét nem érhette elmarasztalás, ugyanis a fiúk és a lányok egyaránt másodikok lettek csoportjukban és ez a papírformának tökéletesen megfelelt. Tokaji Sándor edző úgy fogalmazott, hogy fiaitól ez mindenképpen dicséretes helytállás. A fiatalok verejtékes csatában 3:2-re verték Dél-Amerikát, aztán Afrika ellen bizonyultak jobbnak, ám Ázsiával szemben nem volt esélyük, igaz ellenfelüknél egy-egy japán, kínai és dél-koreai játékos szerepel. A B-csoportból Kína toronymagasan kiemelkedett, ellenfelei egyetlen mérkőzést sem tudtak nyerni. Ha mindehhez hozzávesszük azt, hogy az asztalitenisz nagyhatalmának számító ország egy tartományi válogatottat küldött Magyarországra, hát bizony még nagyobb a kontraszt. A magyar lányok könnyedén kerekedtek Észak-Amerika együttese fölé, majd egy-egy vesztes mérkőzés árán Dél-Amerikánál is jobbnak bizonyultak. A csoport zárótalálkozóján Ázsiával szemben azonban már nem volt esély. A B-csoportban minden találkozó három mérkőzésen eldőlt, innen "természetesen” Kína emelkedett ki. Tiszaújvárosba szerdán folyamatosan érkeztek a Világfesztivál résztvevői, és estére kiderült, hogy 45 ország, 600 sportolója randevúzik egymással. Csütörtökön a Világjátékok helyosztóira kerül sor, de közben megkezdődnek a küzdelmek a világfesztivál különböző korcsoportjaiban is.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
12 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
22 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
1 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik