Döntetlennel kezdte U19-es válogatottunk a selejtezőket (Fotó: mlsz.hu)

 

Az MLSZ beszámolója szerint a mérkőzést az ellenfél kezdte jobban, de hamar átvette az irányítást a magyar csapat. A 13. percben Kocsis Dominik lövését kellett kitornásznia az ellenfél kapusának. A 21. percben Pécsi Ármin védett nagyot, négy perccel később viszont Gruber vezette kapura a labdát, lövését a kapus hárította, az ismétlést pedig Jurek fölé lőtte.

A második félidőt Wales indította jobban, majd a 63. percben Kállai lövését hárította Hollingshead. A mérkőzés gól nélkül zárult.

A lefújást követően Szélesi Zoltán szövetségi edző értékelt az mlsz.hu-nak:

„Jobban örültem volna, hogyha három ponttal zárjuk a találkozót, hiszen kettő-három nagyobb gólhelyzetet is sikerült kialakítanunk, egy százszázalékos is, ilyen jellegű helyzetet az ellenfélnek nem sikerült kialakítania. Ez a csapat fegyelmezett védekezésének köszönhető, hiszen a srácok nyolcvan percig tökéletesen végrehajtották az utasításokat, ezután pedig a hazaiak a fáradtságunkat kihasználva próbáltak mögénk kerülni, de komolyabb lehetőségük nem volt a gólszerzésre. Ezzel szemben a mi helyzeteink kidolgozott akciókból születtek. A fiúk kemény mérkőzésen vannak túl, egyedül a helyzetkihasználás miatt van hiányérzetem. A következő, Gibraltár elleni mérkőzésen kötelező a győzelem, hogy négy ponttal tudjunk nekivágni az utolsó, írek elleni összecsapásnak.”

Írország vezeti a csoportot, miután 6–0-ra legyőzte Gibraltárt.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
4. CSOPORT

WALES–MAGYARORSZÁG 0–0
Bangor

Magyarország: Pécsi – Bodnár (Farkas, 85.), Dragóner, Babós, Kovács P. – Kocsis, Tuboly, Berki – Jurek (Tarcson, 71.), Gruber (Szűcs T., 90+2.), Kállai (Bakti, 85.)