Magyar–lengyel: „Erre a döntetlenre sokan felkapták a fejüket a futball világában”

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.27. 10:14
null
Nem bírt egymással a magyar és a lengyel válogatott (Fotó: Szabó Miklós)
Megkezdte a magyar válogatott a 2022-es világbajnoki selejtezősorozatot, de hogyan?! A Puskás Arénában három gólt lőttünk a sokkal jobb erőkből álló lengyeleknek, de a vége 3–3 lett, ugyanis a vendégek 0–2-ről és 2–3-ról is ki tudtak egyenlíteni! Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a magyar labdarúgás szereplői!

 

Gosztonyi András, a Kisvárda középpályása, 2016-ban a Slask Wroclaw légiósa:
„A lengyel válogatott kvalitásait mindenki ismeri, mint ahogy az európai topbajnokságokban szereplő játékosait is. Ezt figyelembe véve dicséretes a döntetlen, nagyon egyben volt a válogatott, irányítottuk a játékot, Marco Rossi szövetségi kapitány megfelelő taktikát dolgozott ki. Biztos vagyok benne, hogy erre a döntetlenre sokan felkapták a fejüket a futball világában, ugyanakkor a kétgólos vezetésre gondolva furcsa hiányérzetem van – de az egy ponttal nem lehetünk elégedetlenek. Az ellenfél erejét jelzi, hogy valójában kidolgozott helyzet nélkül szerzett három gólt.”

Várhidi Péter, korábbi szövetségi kapitány; 2007-ben, legutóbbi, 1–0-s győzelmünk alkalmával ő irányította a válogatottat:
„Örüljünk vagy bánkódjunk? Én inkább az utóbbira szavaznék, annak ellenére, hogy ha a két csapat három-három gólt szerez, helytálló igazságos döntetlenről beszélni. Kétszer is megkaptuk a lehetőséget a győzelemre, de nem éltünk vele, ettől függetlenül jó volt nézni a válogatott játékát. A három belső védőnk tökéletesen kikapcsolta a játékból Robert Lewandowskit. Minden működött az első kapott gólig, amikor is elcsúszott a védekezésünk. Egyszer még belefér, de nem egy percen belül kétszer. A világbajnokságra nagyon nehéz kijutni, s a két elveszített pont még hiányozhat.”

Lipcsei Péter, korábbi 58-szoros válogatott középpályás, négyszer játszott a lengyelek ellen:
„A pontszerzés óriási eredmény, a mérkőzés előtt elégedett is lettem volna, de az eredmény alakulását tekintve közelebb álltunk a győzelemhez. Két góllal meglépni ez ellen a lengyel válogatott ellen bravúros teljesítmény. Agresszívan futballoztunk, a védekezést is megoldottuk, aztán következett az egyperces hideg zuhany, ami megmagyarázhatatlan. Sajnos Robert Lewandowski megmutatta, miért világklasszis futballista, egyetlen lehetőségéből gólt szerzett. Fura ilyet mondani, de a három kapott gól ellenére a védekezésünk rendben volt.”

Preszeller Tamás, korábbi 7-szeres válogatott, gólt szerzett 1987-ben a lengyelek ellen:
„Játszottam harminchárom éve a lengyelek ellen öt háromra megnyert emlékezetes mérkőzésen, de nemcsak azért emlékszem rá, mert én rúgtam az ötödik gólt, hanem azért is, mert nagyszerűen futballoztunk, és az enyémen kívül valamennyi gólunk valóságos bomba volt. Természetesen szorítottam csütörtökön a válogatottnak, s örömmel töltöttek el a látottak, annak ellenére is, hogy döntetlenre végződött a találkozó. Ma már mindegyik csapatrészben található nemzetközi szintű labdarúgó, s az is feltűnt, hogy jól játszik előrefelé a válogatott. Kalmár Zsolt ugyan halványabban futballozott, mint tőle elvárható, ám ő képes váratlan megoldásokra, így érthető iránta a kapitányi bizalom.”

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3–3 (1–0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. V: Brych (német)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G. (Nego, 66.), Nagy Á., Kleinheisler, Kalmár Zs. (Sigér, 81.), Hangya (Lang, 66.) – Szalai Á., Sallai R. (Varga K., 72.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
LENGYELORSZÁG:
Szczesny – Bereszynski, Bednarek, Helik (Glik, 58.), Reca (Rybus, 79.) – Szymanski (Józwiak, 59.), Krychowiak, Moder (Piatek, 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik (Grosicki, 84.). Szövetségi kapitány: Paulo Sousa
Gólszerző: Sallai R. (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), ill. Piatek (60.), Józwiak (61.), Lewandowski (82.)
Kiállítva: Fiola (90+3.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik