A vb-selejtezőre készülő magyar női futsalválogatott kikapott Csehországtól

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 18:55
Vereséget szenvedett a magyar csapat (Fotó: valogatott.mlsz.hu, archív)
A magyar női futsalválogatott szerdán felkészülési mérkőzésen 2–0-ra kikapott a csehektől Győrben.

A Frank Tamás vezette együttes márciusban Olaszországba utazik, ahol a házigazdák mellett a portugálokkal és a svédekkel mérkőzik meg a vb-selejtezők elitkörében – az első két helyezett jut majd ki a Fülöp-szigeteken november 21. és december 7. között sorra kerülő első női világbajnokságra, amelyen 16 nemzet vesz részt.

A tétmérkőzésekre való felkészülés utolsó állomásaként a héten Győrben, az Olimpiai Sportparkban játszik két felkészülési meccset a csapat a cseh válogatott ellen – az első találkozót szerdán rendezték meg.

Az összecsapás előtt négy játékost köszöntött kerek válogatottsága alkalmából a Magyar Labdarúgó-szövetség. A csapatkapitány Varga Adél 75. válogatott mérkőzésén lépett pályára, Deczki Vanda, Fábián Rebeka és Fülöp Diána pedig a 25. válogatottsága alkalmából vette át az MLSZ ajándékát – olvasható a szövetség beszámolójában.

A meccs első félidejében a magyar válogatott játszott mezőnyfölényben, de nagyobb helyzeteket nem tudott kialakítani, míg a csehek az első helyzetükből megszerezték a vezetést A mieinknek egy-két ígéretes lehetősége akadt ugyan a szünetig, azonban egyenlíteni nem sikerült. A fordulás után is a mieink támadtak, és a játékrész felénél Fábián Rebeka lövése nyomán a kapufáról pattant ki a labda. A hajrához közeledve nagyobb nyomást gyakorolt csapatunk a csehek kapujára, veszélyesebbé vált a játékunk, ám a vendégek kontráiban is benne volt a gól, olyannyira, hogy a 37. percben be is találtak egy labdaszerzés után – a cseh válogatott kétgólos győzelmet aratott.

„A mérkőzés képe alapján az iksz reálisabb lett volna, de szerzett gól nélkül a döntetlent is nehéz megszerezni. A védekezésünk viszonylag rendben volt, de elég volt kettőt hibázni ahhoz, hogy két gólt szerezzen az ellenfél. A második mérkőzésen bátrabb játék kell ahhoz, hogy a mezőnyfölényünket gólokra tudjuk váltani” – értékelt a találkozó után Frank Tamás szövetségi kapitány.

A mieink szerdán pénteken 15 órakor mérkőznek meg újra a csehekkel.

FUTSAL
NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Csehország 0–2 (0–1)
Győr, Olimpiai Sportpark
Magyarország: Torma – Gajzágó, Krascsenics, Fülöp D., Tagyi. Csere: Deczki, Hargas, Fábián, Balya, Nagy A., Hardon, Szabó B., Kiss G., Wiesner. Szövetségi kapitány: Frank Tamás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik