Esterházy Márton: Gyönyörű ajándékot kaptam karácsonyra!

– Nagyon előkelő helyen végzett a Nemzet Bombázói szavazáson!
– El sem hittem – mondta lapunknak Esterházy Márton, korábbi 29-szeres válogatott, aki a Nemzeti Sportrádió által indított szavazáson, a húsz kiválasztott gól versenyében a szurkolói szavazást megnyerte a hollandok elleni 1984-es vb-selejtezőn szerzett találatával. – Amikor olvastam, hogy Bene Ferenc és Farkas János nyert, mögöttük holtversenyben Puskás Ferenc és Esterházy Márton végzett, majdnem visszakérdeztem: kicsoda? Hatalmas megtiszteltetés ez számomra.

– Követte a szavazást?
– Igen, és nem akarok álszerény lenni, rögtön azt néztem, hol van Nyilasi Tibor vagy Törőcsik András rengeteg csodálatos gólja közül akár csak az egyik. De ez szubjektív vélemény, ahogy mondani szokás, valakinek Eva Mendes jön be, másnak Halle Berry – ez ilyen műfaj, kinek mi tetszik.

– Önnek volt kedvence?
– Tízéves kölyök voltam, amikor az 1966-os világbajnokságon a televízió előtt szurkoltunk a válogatottnak, szóval, a szavazás két győztesét pont láttam. Ám mondhatnám Karába János híres gólját a Manchester United ellen. Édesapám volt nagy fradista: a Papika 1919-ben született, a régi, falelátós Üllői úti stadionba szólt a bérlete, ő vitt ki minket a testvéreimmel a mérkőzésekre, az angolok elleni meccsre, ugye, a régi Népstadionba. Péter bátyám írta egyszer, fradistának születik az ember, szóval, azt a bombát is láttam.

– Érdekes, amit mond, mert ezernyi fantasztikus gól azért nem lehetett a listán, mert nincs róla felvétel, nem közvetítette vagy nem rögzítette a televízió.
– Olvastam a szakmai zsűrit képviselő Fazekas László szavait, és igazat adtam neki, hogy figyelni kellett, milyen tétmérkőzésről volt szó, ki az ellenfél, milyen jelentősége van annak a bizonyos gólnak. Elég a győztesekre utalni: világbajnokságon, Brazília ellen a cselsorozat utáni, illetve egy őrületes kapásgól óriási érték. A hideg kiráz, amikor visszanézem, merthogy zseniális gól volt mindkettő.

– És önnek mit adott az a bizonyos rotterdami gól?
– Rengeteget. Az is számíthatott, hogy idegenben játszottunk. Ám mégis azzal kezdeném: mit jelentett mindez a csapatnak? Ausztria ellen kezdtük meg az 1986-os világbajnoki selejtezőket, nyertünk három egyre, Hollandiában, a nagyon erős csapat otthonában következett a második mérkőzés, és ne feledjük, az a csapat 1988-ban Európa-bajnok lett. S így, hogy ott is nyertünk, felértékelődött minden részlet, kezdve ott, hogy a legkevésbé erős Ciprus ellen két győzelem papírforma volt – amely meg is született, ha nem is könnyen –, és a csapat nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé. Rotterdamban az én találatom alakította ki a végeredményt, győztes gól volt, ami még értékesebbé tehette a szurkolók szemében.

– És személy szerint önnek mit adott?
– Érdekes helyzet volt ez akkoriban… Ugyebár 1980-ban debütáltam a válogatottban, de öt mérkőzés után visszaestem, kikerültem a keretből, nem is voltam ott a spanyolországi világbajnokságon. Aztán 1984-ben Mezey György hívott vissza, és elmondta, a győri Hajszán Gyula az első számú jelöltje a balszélső posztjára, de ő akkoriban megbetegedett, így megkaptam a lehetőséget. Már ez is nagy szó volt, hiszen csak az én oldalamon Pölöskei Gábor, Fekete László, Becsei Péter, Kozma Mihály mind szenzációs támadónak számított, akkoriban minden poszton komoly konkurencia volt. Jugoszláviában kikaptunk kettő egyre, de Isztambulban rúgtam két gólt, nyertünk hat nullára, a vb-selejtezők előtti utolsó felkészülési meccsen kettőt vágtam Svájc ellen, így benn maradtam a csapatban. Az osztrákoknak lőtt gólom is kedves emlék, egy egynél labdát szereztem, megindultam, Kardos Józseffel kényszerítőztem, és ahogy visszakaptam a labdát, eszembe jutott, miről beszélt Mezey György a meccs előtt: Friedrich Koncilia, az osztrákok kapusa szeret messzire kijönni, zárni a szöget, úgyhogy szemtől szemben nem könnyű megverni – ezért viszonylag messziről elrúgtam mellette a labdát. Nos, az tudatos mozdulat volt, míg a rotterdami gól inkább ösztönös.

– Lehet, a rotterdamit a gól szemtelensége miatt szerethették és szerethetik manapság is ennyire a szurkolók, hiszen a közönségszavazást ez a találat nyerte meg.
– Csongrádi Ferenc adott jó labdát, és ahogy átvettem, elpöcköltem a bal sarok felé. Hans van Breukelen akkoriban a világ legjobb kapusai közé tartozott, ám ha valaki most megnézi a felvételt, láthatja, hogy akkor tett egy egészen kis mozdulatot jobbra, és talán emiatt hiába vetődött balra, már nem érte el a labdát. Mindent lehet mondani, de azt, hogy bombalövés lett volna, semmi esetre sem, sőt, ha a kapus marad a helyén, leguggol, csinál három fekvőtámaszt, akkor is megfoghatta volna a labdát, de nem így történt, vélhetően ő sem számított erre a megoldásra. Ne kérdezze, nekem hogyan jutott eszembe, de megtörtént: levettem, elpasszoltam, bement. Akkor azt éreztem, hogy ezzel és az osztrákoknak lőtt góllal megháláltam Mezey György bizalmát.

– Magában, a lelke mélyén mit szólt a szavazás végeredményhez?
– A helyén kezelem a karrierem. Amikor olvastam, hogy Puskás Ferenc, Bozsik József, Kocsis Sándor, Tichy Lajos, Albert Flórián között jelölt lett az én gólom, már azt is nagyon megtisztelőnek éreztem. Lukács Sándor színművész üzent: Marcikám, gratulálok a harmadik helyezéshez! És még rengeteg barát, korábbi társ, évek óta nem hallott ismerős írt, hívott, üzent. Fantasztikus karácsonyi ajándék volt ez nekem, hálás vagyok a Nemzeti Sportrádiónak a kezdeményezésért, a lapjuknak pedig azért, hogy ezzel is őrzi a magyar futball apróbb, nagyobb örökségeit.