Temetni veszélyes – Malonyai Péter publicisztikája

Elnézést kell kérnem a cím miatt, magamtól is, hiszen én sem tartom szerencsésnek, ha közismert fordulattal, már-már közhellyel indul egy írás. Esetemben mentség, hogy Agatha Christie krimije csak a magyar fordításban (először: Kovács György, 1958) lett Temetni veszélyes, eredetileg Temetés után (After the funeral) címmel találkozhatott vele az olvasó 1953-ban. Nem elmerülve a részletekben, az eredeti cím inkább tükrözi a lényeget, és persze Hercule Poirot „kis szürke agysejtjeinek” varázslatos logikáját.

Ennyi elég is a mentegetőzésből, mert a sportban valóban veszélyes temetni. És a legtöbbször igazságtalan, hiszen már akkor, ha nem is a föld alá, de sárba tapossák a kiszemeltet, amikor még nincs itt az ideje.

Aktuálisan a Kecskemét futballcsapatát érte utol a méltatlan gyorsvélemény. A csapat október első szombatján idegenben 3–1-re kikapott az MTK-tól, és máris elparentálták – 24 fordulóval a bajnokság vége előtt. Méltatlan az ilyesmi, hiszen a csapat újoncként második lett az NB I-ben (2023), legutóbb pedig a 6. helyen végzett. Miközben Szűcs Kornél már az angol másodosztályú Plymouthban játszik, Szalai Gábor megjárta Svájcot a Ferencváros előtt, mellettük a már debreceni Szuhodovszki Soma és Nikitscher Tamás egyaránt élvezte, élvezi Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát is.

Ennek ellenére több helyen olvastam, hogy oda a kecskeméti csoda. Nos, szerintem csodáról szó sem volt, ahogy most sem múlt ki a csapat. Csak éppen nem megy nekik úgy, ahogy korábban. Sőt. Kifejezetten rosszul megy.

Hogy miért, az ilyesmi mindig nehezen fejthető meg. Ugyan, mi maradandót mondhatna Tóth Ákos sportigazgató a faggatásokra? Azt azért igen, hogy a csapat mutatói (például passzok száma, helyzetkialakítás) nem támasztják alá a gyengébb produkciót, jobbak, mint akkor voltak, amikor az egekbe emelték őket (ennyit a mérések mindenhatóságáról). Persze rögtön kérdezték őt Szabó István esetleges menesztéséről is. „Nem szeretem, amikor azt mondják a nehéz helyzetben lévő klubok, hogy nincs edzőkérdés, mert ahol ezt mondják, ott biztos, hogy van” – érvelt okosan, majd közölte, hogy bíznak a vezetőedzőben.

Megjegyzem, miért ne bíznának? A feljutás, az élvonalbeli vitézkedés az ő nevéhez fűződik, nem mellesleg 2023-ban az év edzője lett – a játékosoknál, kollégáknál és az MLSZ-nél is. Ugyanakkor tősgyökeres kecskeméti, higgyék el, ez is számít.

Igen, az érzelmi háttér. Bevallom, bennem is ott van Kecskemétről szólva, mert majdnem a város szülötte lettem. Apám a Katona József színház gazdasági igazgatója volt, anyám látogatóban járt nála, terhesen. A színházban rosszul lett, és a későbbi legendás direktor, Radó Vilmos konflisba ültette (még volt ilyen a városban), és hazavitte – a macskaköves utcákon, amitől aligha lett jobban anyám. Sőt.

Persze ha temetés, nálam mindig előjön a Hamlet. William Shakespeare remekében, a temetői jelenetben a dán királyfi híres monológjában a jelenre is érvényesen mondja: „Mert ki viselné a kor gúny-csapásit, / Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét (…) / S mind a rúgást, mellyel méltatlanok / Bántalmazzák a tűrő érdemet”.
Aztán így fordul Horatióhoz, meglátva az egyik sírásót: „Nem érzi e ficzkó, a mit csinál, hogy dalol, midőn sírt ás?” Horatio válasza pedig: „A megszokás közönyössé tette iránta.”

Mint a mai sportban, amikor a nagy nyilvánosság (óh!) könnyen temet, ráadásul szembemenve az illendőséggel, anélkül, hogy búcsúztatna, méltatna is. Tehát előbb a föld, aztán az érdemek, semmi ünnepélyesség, semmi kiérdemelt vagy könnyek diktálta méltatás, mint egykoron. Nincs „legjobb férj, apa, testvér, sógor és rokon”, esetleg a hivatalosabb verzió, mint „hivatásteljesítése mindenkor ragyogó példakép lesz előttünk, emlékét szívünkben mindenkorra megőrizzük” – hogy kapásból idézzek az egykori gyászjelentésekből. Volt, nincs – ennyi. Persze hogy a korszerűség jegyében.

Némileg ellentmondok az előzőeknek, mert én is temetek néha. Most például a Vasast és a Bp. Honvédot. A Vasas hatszor, a Bp. Honvéd tizennégyszer volt bajnok, most az NB II 13. és 15. helyén szerénykednek. A kifejezés túlzás, hiszen szerénységről szó sincs, mindkét klub háza táját elkerüli a visszafogottság.

A Vasas Pintér Attilával is alacsonyan száll, legutóbb Csákváron, csaknem egy órát emberelőnyben játszva is kikapott (2–1), Pintér Attila (aki jobb edző annál, amilyen a csapata) máris mondta a kötelezőt: le kell ülnie a sportigazgatóval, Nagy ­Miklóssal, hogy kielemezzék a helyzetet. Leültek, az edző marad, a csúfság is.
Miközben a szégyen mellett futballunk egészére is rossz fényt vet a mélyrepülés, hiszen a klub kizárólag magyar labdarúgókat foglalkoztat, így mondhatják, akik mondják, hogy no lám, kellenek a külföldiek. Ezt visszatérően vitatom, viszont tényleg nem mindegy, hogy honfitársaim közül kik poroszkálnak pirosban és kékben (is). A mostani keretben nyolc olyan játékos van, akit már láttam játszani, ám éppen ezért nem vagyok kíváncsi rájuk.

Pedig nincs okuk panaszra, legalábbis anyagilag. Az aktuális mérleget nem ismerem, de az előzmények több mint érdekesek. Jelzésértékűek. A Vasas 2023-ben utolsó helyezettként esett ki az NB I-ből, az esztendő mérlegéből kiderül, hogy az úgynevezett személyi jellegű ráfordítások 1.12 milliárdról 1.9 milliárd forintra nőttek, leginkább a bérköltségek emelkedtek, 878 millió forintról 1.55 milliárd forintra, Felteszem a másodosztályban jött némi visszafogottság, ám a szerződések köteleznek.

Mindenesetre Urblík József, a csapat középpályása így beszélt nemrégiben: „Ha nincs minőség, legyen akarat, de ha egyik sincs, az felháborító. Gyengék vagyunk. Talán az hozhat változást, ha három-négy embert elküldünk. De nem tudom, tényleg nem.”

A Bp. Honvéd sem él és virul. Sőt. A legnagyobb siker, hogy a klub meghosszabbította a szerződését a sörszállítóval, marad a márka a stadionban. Szomjasak tehát nem lesznek a drukkerek, akiket kerületi lakosként hallgathatok jövésemben-menésemben. Legutóbb például akkor, amikor a szomszéd utcában lévő pályán a hagyományos vasárnap délelőtti foci után egyikük kérdésére („Jöttök délután a meccsre?”) egyértelmű igen volt a válasz.

Csak a csapatnak nincs felelete a gyászos produkcióra. Most éppen Laczkó Zsolt a vezetőedző, aki így beszélt a Gyirmót elleni idegenbeli 3–1-es vereség után: „Egyvalamit fontos tisztázni: ha a pontrúgások után nem tudunk felszabadítani, ezeket a szituációkat nem tudjuk megoldani, akkor nem fogunk nyerni.” Ez körülbelül akkora újdonság, mint hogy a nap reggel felkel és este lenyugszik, de lelke rajta az ifjú mesternek. Beszél persze még az egyéni hibákról is, de egyrészt milyen hiba van még, másrészt gikszer nélkül nincs gól.

Megjegyzendő, amikor a csapat, szintén 2023-ban, elbúcsúzott az NB I-től, az éppen aktuális kispesti ügyvezető ezt mondta: „Nagyon csalódottak vagyunk a kiesés miatt, nem ezt érdemelték a szurkolóink és a klubnál dolgozó kollégáink.” A lényegről nem esett szó, mármint hogy ott a csapat is, amelyik nyilván megérdemelte a kiesést, elvégre kevesebb pontot szerzett, mint kellett volna.

Mindenesetre a Kecskeméttel ellentétben a Vasas és a Bp. Honvéd temetésében nincs veszély – a kivétel erősíti a szabályt. Esetükben már készülődhetnek a sírásók, akik – és ez megint a Hamlet: „Tartós, örök házat építenek…”

Nem dumából, mellébeszélésből.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!