Szalai Attila: Igenis helyem van a német első osztályban

Vágólapra másolva!
2024.07.23. 12:27
Szalai Attila a Hoffenheimben szeretne bizonyítani (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila a TEOL-nak adott interjút a szabadsága utolsó napjain – beszélt a múlt idényének nehézségeiről és a jövő kérdéseiről is.

Szalai Attila a nagymamájával töltötte a nyári szünet utolsó napjait Tengelicen, ahol meglátogatta a helyi csapat utánpótlásának edzését és rengeteg jó gyermekkori emléket idézett fel. 

„Anyai részről van rokoni kötődésem Tengelichez, ennek köszönhetően gyerekként sok időt töltöttem itt, nyaranta rengeteget fociztunk lent a pályán. A mamánál mindig aranyélete van az embernek, mondhatni a gyerekkoromat aranyozták be azok a napok, amiket itt tölthettem” – osztotta meg a TEOL-lal a válogatott védő. 

A nyári Európa-bajnokságot Szalai már inkább kétes érzelmekkel elemezte. 

Természetesen van hiányérzetem, hiányérzetünk, hiszen szerettünk volna továbbjutni a csoportból. A skótok elleni mérkőzés után azt éreztük, hogy a győzelemmel ez meglehet. Sajnos a három pontunk és a gólkülönbségünk nem volt elég ahhoz, hogy a tizenhat közé jussunk.” 

„Bár ez nem sikerült, az elmúlt időszakban a Nemzetek Ligája- és az Európa-bajnoki selejtezős szerepléssel is szép éveket tudhatunk magunk mögött. Jó úton vagyunk tehát, ezen szeretnénk továbbhaladni. Nagy álmunk válna valóra azzal is, ha ki tudnánk jutni a 2026-os világbajnokságra” – tette hozzá

Az interjú folytatásában a Hoffenheimhez szombaton visszatérő játékos megosztotta, hogy a nehézségek ellenére sincs tervben számára, hogy máshol folytassa a karrierjét. 

„Voltak és vannak megkeresések, de itt szeretnék bizonyítani és megmutatni, hogy igenis helyem van a német első osztályban. Két és fél csodás évet tölthettem el a Fenerbahcénél, igazi családra leltem, ugyanakkor nagy álmom volt, hogy Európa elit bajnokságában is kipróbálhassam magam. A tavaly nyári átigazolásommal mindenki jól járt, a klubom nagy pénzért értékesített, én jó helyre kerültem, még ha az első idényem nem is úgy alakult, ahogy szerettem volna. Remélem, hogy ez a mostani sokkal jobb lesz– bizakodott Szalai. 

 Süper League 2022–2023Bundesliga 2023–2024
Labdaszerzés*

5.74

4.97

Labdaszerzés az ellenfél térfelén*

1.01

0

Megnyert párharc*

5.3

4.57

Megnyert párharcok százaléka

64.7

48.9

Sikeres szerelés*

1.64

2.19

Megnyert védekező fejpárbaj*

0.88

0.8

Sikeres szerelések százaléka

54.5

40.7

Megnyert védekező fejpárbajok százaléka

54.2

50

Passzpontosság százaléka

88

79.3

Nyomás alatti passzpontosság százaléka

71.2

50

Labdavesztés saját térfélen*

1.67

1.99

*90 percre vetítve
Forrás: xfb Analytics
SZALAI ATTILA STATISZTIKAI MUTATÓI

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik