Válogatott: Szoboszlaiék szívesen fogadták Dárdai bejelentését

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 21:48
Dárdai Márton a Hertha mezében (Fotó: Getty Images)
Több jelenlegi és korábbi magyar válogatott játékos is kommentálta, hogy Dárdai Márton hétfő este közösségi oldalán bejelentette: eldöntötte, hogy a jövőben a magyar válogatott színeiben szerepel.

Amint arról beszámoltunk, hétfőn este instagram-posztjában jelentette be a német másodosztályban szereplő Hertha 21 éves középső védője, hogy miután 24 alkalommal szerepelt a különböző német utánpótlás-válogatottakban, a felnőttek között a magyar válogatottban szeretne szerepelni.

Dárdai bejegyzéséhez pillanatokon belül elkezdtek zárporozni a hozzászólások, bő másfél óra alatt közel tízezer reakció érkezett. Többek között a volt és jelenlegi magyar válogatott labdarúgók is hozzászóltak a poszthoz.

 

Szoboszlai Dominik és Gulácsi Péter egy szívecskével üdvözölték Dárdait, amire a leendő magyar válogatott védő viszontreagálva mondott köszönetet, ahogy az őt szintén üdvözlő Loic Negónak és a 2019 őszéig a válogatottban 37 meccsen négy gólt szerző Németh Krisztiánnak is.

Dárdai és Szoboszlai „párbeszéde”

Dárdai bejegyzésénél egyébként a német szurkolók hozzászólásaiból egyértelműen kiderült, megértik a 21 éves védő döntését, ám akad aki azt is hozzá teszi: „Csináld úgy mint apukád! Amíg a Herthával maradsz, addig minden rendben!”  

 

 

 

Legfrissebb hírek

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
16 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
6 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
7 órája

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
8 órája

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
12 órája

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
12 órája

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
15 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
22 órája
Ezek is érdekelhetik