Válogatott: Szoboszlai bármelyik csapatban megállná a helyét – Rossi

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 14:51
null
Marco Rossi dicsérő szavakkal illette Szoboszlai Dominikot (Fotó: AFP)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szerint Szoboszlai Dominik a legjobb magyar futballista lehet Puskás Ferenc óta. Az olasz edző a milannews.it honlap hasábjain dicsérte nemzeti csapatunk újonnan kinevezett kapitányát.

 

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a milannews.it weblapnak nyilatkozott, amelyben beszélt Szoboszlai Dominikról, Puskás Ferencről, és az AC Milanról is.

„Dominik sokat fejlődött az elmúlt évben, és úgy gondolom, közel áll ahhoz, hogy topjátékossá váljon. Ez is belejátszott abba a döntésembe, hogy őt neveztem ki a válogatott csapatkapitányává, szerintem ez felgyorsíthatja ezt a folyamatot, és így a csúcsra érhet. – mondta a szövetségi kapitány az újonnan kinevezett csapatkapitányról. – Olyan játékosról beszélünk, akinek nagyon jó statisztikái vannak, de szerintem lehetnének ennél jobbak is. Képességei alapján több gólt kellene szereznie, ezt el is mondtam neki.”

Hazánk nemzeti együttesének szövetségi kapitánya arra is kitért, szerinte készen áll-e Szoboszlai arra, hogy az AC Milanban vagy egy hasonló szintű klubban teljesítsen.

„Véleményem szerint bármelyik csapatban megállná a helyét. Aztán előfordul, hogy egy ilyen helyre igazol valaki, néha játszik, néha nem, de mindenképpen fejlődik. Még mindig csak huszonkét esztendős, és ha két-három évet még fejlődik, akkor azt követően további hét-nyolc évig olyan játékosunk lesz a válogatottban, aki minden mérkőzést el tud dönteni a javunkra. Ha beérik, akkor Puskás Ferenc óta a legjobb magyar futballista válhat belőle.”

Rossi Charles De Ketelaere lassú milánói beilleszkedésére is reagált.

„Én elsősorban a Maldini, Massara páros nagyszerű profizmusában és szakértelmében hiszek. Nem véletlenül igazolták le a belgát, nyilvánvaló, hogy hisznek benne. Az elején Tonali és Leao sem remekelt, ma már húzóembernek tekinthetők.”

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
10 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
12 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
16 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 0:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik