U16: győzött a magyar válogatott Szlovénia ellen Nagykanizsán

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 18:29
null
Varga Zétény (7) gólja győzelmet ért (Fotó: mlsz.hu)
A korábbi már-már jól bevált program szerint idén újra megmérkőzött Nagykanizsán a magyar U16-os férfi labdarúgó-válogatott Szlovénia hasonló korosztályú nemzeti csapatával.

 

A Belvon Attila szövetségi edző vezette magyar fiatalok kedd délután futottak ki a szlovén ifjakkal együtt az Olajbányász Stadion gyepére, s mintegy száz néző láthatta, hogy a találkozó 16. percében Varga Zétény lőtt ballal nagy gólt az ellenfél kapujának jobb felső sarkába.

A vezetés birtokában is is kezdeményeztek a magyarok, majd a második félidőben a sorozatos cserék mellett eleinte kiegyenlítetteb erőviszonyok mellett folyt a meccs, majd Szlovénia nagy hajrát nyitott az egyenlítésért.

Idővel kiderült, hogy ez nem vezetett eredményre, így Magyarország nyerte a mérkőzést 1–0-ra.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, U16
Magyarország–Szlovénia 1–0 (1–0)

Nagykanizsa, Olajbányász Stadion, 100 néző
Magyarország: Radnóti Dániel (Molnár Mátyás, 46.) – Lengyel Noel (Almomani Nathaniel, 75.), Asványi Domonkos, Móga Bendegúz (Schneider Nándor, 69.), Nimsz Ádám (Lukács Máté, 69.) – Tóth Levente, Girsik Attila (Kern Martin, 69.) – Varga Zétény (Balogh Zsombor, 75.), Somfalvi Bence (Galántai Tamás, 69.), Molnár Csaba (Kaczvinszki Dominik, 55.) – Simon Benedek (Ésik Ákos, 75.)
Gólszerző:
Varga Zétény (16.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik