Három közös pont Storck és Rossi kezdőjében; 20 éve megismételhetetlen siker

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 23:32
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Mi történt öt év alatt? Lapunk posztonként összehasonlította a 2016-os, illetve a jelenlegi Európa-bajnoki keretet, s kiderült, hogy mindössze három játékos van, akire 2016-ban Bernd Storck és most Marco Rossi is alapemberként számít a kezdőcsapatban. Babják Bence és Somogyi Zsolt összeállítása.
• Mi történt öt év alatt? Lapunk posztonként összehasonlította a 2016-os, illetve a jelenlegi Európa-bajnoki keretet, s kiderült, hogy mindössze három játékos van, akire 2016-ban Bernd Storck és most Marco Rossi is alapemberként számít a kezdőcsapatban. Babják Bence és Somogyi Zsolt összeállítása.

• Korábbi sérülései miatt idő előtt befejezi pályafutását Pintér Ádám, s az olasz Giovanni Costantino vezetőedző munkáját segíti a jövőben. Az MTK 29-szeres válogatott védőjével Tősér Norbert beszélgetett.

• Terjedelmes interjút adott az ukrán médiában Szerhij Rebrov, aki elmondta, mit üzent Kubatov Gábornak, illetve hol képzeli el a jövőjét. Borbola Bence írása.

• Az FTC-Telekom címvédőként ugrik medencébe a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, elsőként a Marseille-t kell legyőznie ahhoz, hogy nagyot alkosson az idény végén. Lakner Gábor háttéranyaga.

• A kapitány térden állva kért, a játékosok szűk mezekben feszítették szét a kereteket. A férfi röplabda-válogatott húsz éve jutott ki legutóbb az Európa-bajnokságra. Szabó Gábor visszaemlékezése.

• A lehető legizgalmasabban alakul Max Verstappen és Lewis Hamilton bajnoki versengése, amelynek hatodik menetében a címvédő igyekszik visszavágni a monacói kudarcért. A Formula–1 hétvégi Azeri Nagydíja előtt Zsoldos Barna latolgatta az esélyeket.

• A csütörtökön kezdődő kajak-kenu Európa-bajnokságon tovább folytatódhat a helyezkedésaz olimpiai csapatba kerülésért, férfikajakban kulcsfontosságú futamok következnek. Pircs Anikó háttéranyaga.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik