Minden, amit a magyar labdarúgó-válogatott 2020-as évéről tudni érdemes

Vágólapra másolva!
2020.12.20. 15:28
null
A magyar labdarúgó-válogatott 2020-ban szenzációs eredményeket ért el (Grafika: Mikola Bence)
Szörnyű tavasz után varázslatos őszt produkált a magyar labdarúgás – szerencse a szerencsétlenségben, hogy az év első fele nem a stadionokban volt szörnyű, hanem éppen azért, mert zárva maradtak.

 

Az őszi folytatásban csak a lelátók nem népesülhettek be (legalábbis a válogatott mérkőzéseken), a gyepen viszont az elmúlt több mint két évtized legeredményesebb szezonján van túl Marco Rossi együttese.

Amely – ki ne tudná? – 2021-ben Európa-bajnoki résztvevő lesz, s a következő Nemzetek Ligája-sorozatot az A-ligában kezdheti el. Rossi épp a legjobbkor, mostanra vezényelte le a 2016-os Eb utáni generációváltást, amelyhez nemcsak olyan tehetségek feltűnésére volt szüksége, mint Szoboszlai Dominik, Sallai Roland vagy Szalai Attila, de Willi Orbán és Loic Nego honosításával is csak nyert a magyar labdarúgás.

Hogy jövőre, a részben hazai rendezésű Eb-n is nyer-e (mármint meccset, mert közösségi élményt garantáltan igen), erősen kétséges, de hogy 2020 decemberében van mire emlékeznünk, az egészen biztos.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Infografika: Mikola Bence)
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Infografika: Mikola Bence)

 

(Infografika: Mikola Bence)
(Infografika: Mikola Bence)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 19-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
10 órája

„Már beírták a nevemet a nagykönyvbe” – Hosszú Kávé Krasznai Tamással

Képes Sport
Tegnap, 16:31

Eldorádó a bécsi Hanappiban – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
Tegnap, 12:25

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
Tegnap, 10:09

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2025.09.11. 16:40

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
2025.09.11. 16:27

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
2025.09.11. 08:23
Ezek is érdekelhetik