Árverés: ezer euróért kelt el Hidegkuti edzésnaplója

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 20:55
null
A firenzei edzésnapló (Fotó: Dömötör Csaba)
A média erőteljes beharangozása után mérsékelt érdeklődés mellett zajlott le szombaton az a budapesti árverés, amelyen a legendás Aranycsapat egykori középcsatára, Hidegkuti Nándor személyes tárgyait lehetett megvásárolni.

 

Néhány gyűjtő a helyszínen, mások az interneten követték a licitet. A legértékesebbnek tartott tételek közül Hidegkuti firenzei, a Fiorentina szakvezetőjeként vezetett edzésnaplója 1000 euróért (a kikiáltási ár 600 euró volt), az 1953-as Munka Érdemrend kitüntetés 750 euróért kelt el, de sok más dokumentum és emléktárgy is gazdára talált. A futballista katona igazolványa például 100 eurót ért meg valakinek.

A 263 tételből álló gyűjtemény jó néhány, kevésbé értékes tétele iránt azonban senki sem érdeklődött, így azokat, több tucat tárgyat, ezúttal nem sikerült értékesíteni.

Mint arról beszámoltunk, Hidegkuti László, a világhírű sportember unokájának megbízásából, magángyűjtők közvetítésével jutott el a régebben már alaposan „kimazsolázott” hagyaték az aukciós házhoz, amely a szombati árverést rendezte, s amely az összesen 6 millió forint körüli kikiáltási árú tételek eladásából az előzetes hírek alapján mintegy 20 millió forintos bevételt remélt.

Ekkora összeget aligha adnak ki a megvásárolt tételek. De az árverés sikeresnek értékelhető, például abból a szempontból is, hogy – információnk szerint – a szurkolók számára legérdekesebb tételeket olyan nagy gyűjtemények tulajdonosai vásárolták meg, mint a Grosics-, Buzánszky- és Puskás-hagyatékot gondozó felcsúti Puskás Intézet, vagy a Puskás Arénában létesítendő új budapesti Puskás Múzeum. Ezért ezek a relikviák nem vesznek majd el a nagyközönség és a hazai futballbarátok szeme elől.

Egy 1954-es angliai mérkőzés emléklapja (Fotó: Dömötör Csaba)
Egy 1954-es angliai mérkőzés emléklapja (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Legfrissebb hírek

Kilencven évvel ezelőtt született a góllövés mestere, Tichy Lajos

Magyar válogatott
2025.03.21. 07:37

NS-könyvbemutató: Aranycsapat a terror idején

Magyar válogatott
2025.02.21. 15:00

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

A tíz éve elhunyt Buzánszky Jenőre emlékezett az Aranycsapat Testület

Magyar válogatott
2025.01.11. 14:07

Hidegkuti és Puskás négy-négy góljával lett 7:9

Népsport
2025.01.09. 07:35

Az Aranycsapat-korszak árnyoldalai

Minden más foci
2024.11.28. 18:36

Bozsik Péter: A Puskás Múzeum érzelmileg is megfogja az embert

Magyar válogatott
2024.11.26. 08:57

Szavazzon a XX. század legszebb magyar góljára! – Hidegkuti Nándor, 1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6

Magyar válogatott
2024.11.25. 18:10
Ezek is érdekelhetik