Válogatott: hallássérült fiatalok kísérik a csapatot pénteken

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 08:36
null
Nagy megtiszteltetés érte az Ezüstcipő hallássérült fiatalok focisuli növendékeit (Fotó: Facebook/ezustcipofocisuli)
Az Ezüstcipő hallássérült fiatalok focisuli növendékei kísérik ki a magyar labdarúgó-válogatott tagjait a pályára az Uruguay elleni felkészülési mérkőzésen pénteken a Puskás Aréna pályaavatóján.

Az Ezüstcipő alapítvány emblematikus alakja öt magyar európai ezüstcipős, Dunai II Antal, Várady Béla, Fekete László, Fazekas László és Nyilasi Tibor – ifj. Fekete László, a focisuli vezetője szerint a csapatok bevonulásakor az öt legendás labdarúgó sikereire is emlékezhetnek a szurkolók. (Ketten, Várady és Fekete már nem lehetnek közöttünk – A szerk.)

Ifj. Fekete László hozzátette, hálával tartoznak a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, hogy a Grassroots labdarúgás szellemiségét szem előtt tartva az esélyegyenlőség megteremtése érdekében elérhetik az eseményt.

A Magyarország–Uruguay mérkőzés pénteken 19 órakor kezdődik az új Puskás Arénában.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
November 15., péntek (Puskás Aréna)
19.00: Magyarország–Uruguay (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Vezeti: Damir Skomina (Robert Vukan, Tomaz Klancnik) – szlovénok

 

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
2025.09.29. 23:20

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

Cél a Puskás Aréna: magyar főszereplőkkel indul a BL alapszakasza!

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 06:40

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
2025.09.12. 22:42

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik