Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Vágólapra másolva!
2025.10.02. 10:58
null
Köteles László 2009 és 2018 között volt a Genk játékosa (Fotó: Imago)
A Genk korábbi magyar kapusa, Köteles László szerint a Ferencvárosnak bátran kell futballoznia Belgiumban, a két csapat csütörtök (ma) esti Európa-liga alapszakasz-mérkőzésén.

„A Fradinak nem szabad túlságosan tisztelnie az ellenfelet, de nem hiszem, hogy ezzel probléma lesz, hiszen a korábbi két meccsen sem kapott ki. Ráadásul a rutin is mellettük szólhat, az akkori Genk jóval erősebb és tapasztaltabb volt. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Fradi jobb napot fog ki, esetleg jobban is játszik majd, mint riválisa. Nem gondolom, hogy kontrákra kellene berendezkedni, inkább bátran kell játszani, el kell hinni, hogy meg lehet a győzelem” – nyilatkozta az m4sport.hu-nak adott interjújában Köteles László, aki 2009 és 2018 között volt a belga csapat játékosa.

A hálóőr megjegyezte, nem szabad kiindulni a két csapat 2023-as Konferencialiga párharcából – amelynek mindkét felvonása döntetlennel zárult – hiszen új vezetőedzők ülnek a kispadon, és a játékoskeretek is változtak. Hozzátette ugyanakkor: a Genk játékfelfogása vélhetően nem változik majd, a klubnál ragaszkodnak az elvekhez.

Köteles aktív pályafutása alatt többször hangsúlyozta, néhány belga élvonalbeli meccs színvonalától nem sokkal, vagy egyáltalán nem maradtak el az NB I-es bajnokik, ehhez pedig a mai napig tartja magát.

„Biztos vagyok benne, hogy a legjobb magyar csapatok, a Fradi vagy a Puskás Akadémia megállná a helyét a belga bajnokságban” – jelentette ki.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
15 perce

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
2 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
5 órája

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
7 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
9 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
Tegnap, 22:28

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:16

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
Tegnap, 15:32
Ezek is érdekelhetik