Aranycsapat: Buzánszkyra emlékeztek születésnapjának évfordulója alkalmából

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 17:11
Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat utolsóként elhunyt tagjára emlékeztek pénteken sírhelyénél, a Szent István-bazilika altemplomában abból az alkalomból, hogy a 49-szeres válogatott labdarúgó szombaton lenne 94 éves.

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy az 1925-ben, Újdombóváron született Buzánszky Jenő állandó tagja volt annak a legendás magyar együttesnek, amely 1952-ben olimpiai bajnoki címet, 1953-ban Európa-kupát nyert és véget vetett az angol csapat több évtizedes hazai veretlenségének, majd egy évvel később világbajnoki ezüstérmes lett.

Lomnici kiemelte: az Aranycsapat jobbhátvédje felismerte, hogy a legnagyobbaknak közéleti szerepet is kell vállalniuk, nagyon fontosnak tartotta a határon túli magyarok ügyét, valamint azt, hogy a labdarúgó utánpótlásképzést már az óvodás kortól el kell kezdeni. Ennek szellemében 2011-ben ő hozta létre az Ovi-foci Alapítványt.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke arról beszélt, Buzánszky sokat tett azért, hogy a magyarság hírnevét és tehetségét elvigye a világba.

„Tiszta beszéd, becsület, akarat és a magyarság jövőjébe vetett hit jellemezte, s ezzel példakép minden fiatal számára” – fogalmazott Bajkai, aki szerint az egykori dorogi jobbhátvéd életcéljának tekintette, hogy olyan ifjúságot neveljen, amelyből később újra kinőhet egy Aranycsapat.

Buzánszky Jenő sírjánál Lomnici Zoltán, Bajkai István, ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Testület új tagja, Grosics Edina, valamint a Fidelitas tagjai helyeztek el koszorúkat.

Legfrissebb hírek

Kilencven évvel ezelőtt született a góllövés mestere, Tichy Lajos

Magyar válogatott
2025.03.21. 07:37

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

NS-könyvbemutató: Aranycsapat a terror idején

Magyar válogatott
2025.02.21. 15:00

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

A tíz éve elhunyt Buzánszky Jenőre emlékezett az Aranycsapat Testület

Magyar válogatott
2025.01.11. 14:07

Az Aranycsapat-korszak árnyoldalai

Minden más foci
2024.11.28. 18:36

Bozsik Péter: A Puskás Múzeum érzelmileg is megfogja az embert

Magyar válogatott
2024.11.26. 08:57

Puskás dicsérte a profi balettet

Népsport
2024.09.26. 09:41
Ezek is érdekelhetik