Ebben követheti Rossi Dárdait, és így segíthet Willi Orban

„Az első kerethirdetéskor felállítottam egy szabályrendszert, amiről [Dzsudzsák] Balázst és minden játékost tájékoztattam, és ami nem csupán rá, hanem mindenkire vonatkozik. Nem vagyok az a típus, aki egyik hétről a másikra megváltoztatja a regulákat. Vannak elveim, azokhoz ragaszkodom. Szerintem ez tiszta sor. Aki nem játszik rendszeresen, aki nincs jó állapotban, azzal nem tudok kalkulálni.”

Valóban tiszta sor. Marco Rossi szövetségi kapitány szavai a Nemzeti Sportnak.

Mint ahogy tiszta az üzenet is: kizárólag akkor jöhet egy játékos a válogatottba, ha rendszeresen pályán van, és állapota is gyakorlatilag „azonnal bevethető.”

Hallottunk már hasonlót magyar szövetségi kapitánytól korábban is, és ez is a logikus megközelítés. Az már más kérdés, hogy mennyire írja majd az élet – illetve a légiósok klubedzői – az egyértelműen lefektetett válogatási elvet. Korábban is előfordult már ugyanis az, hogy a szakvezető ezzel az elvvel (vagy legalábbis hasonlóval) nyitott, aztán – már a viszonylag szűk merítési lehetőség okán is – változtatni kényszerült. Amennyiben Rossi ragaszkodik elvéhez – nem úgy ismerjük, mint aki nem tenné –, az akár kulcsemberek kihagyását is jelentheti, ha nem játszanak rendszeresen klubcsapatukban.

VISSZAFELÉ A MÉLYPONTRÓL

Ha visszalapozunk tíz évet a válogatott könyvében, akkor Erwin Koeman épp az októberi világbajnoki selejtezőkre készítette fel a nemzeti csapatot. Olyan csapatokból hívta meg a játékosokat, amely mai szemmel nézve irigylésre méltó. Az októberi vb-selejtezőkre összehívott keretből 20 futballista szerepelt külföldön, össze lehetett volna állítani egy olyan kezdőcsapatot, melynek tagjai a német, az angol, a holland és a belga élvonalból jöttek. Igaz, nem mindannyian játszottak rendszeresen, de a klubcsapatokat tekintve jóval erősebbnek tűnt az a válogatott, mint akár a mostani, akár a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntőt kivívó csapat.

Persze 2008 és 2011 között olyan sok magyar játékost (12–14) találtunk a négy topliga – az angol, a spanyol, az olasz és a német élvonal – csapatainak keretében, mint sem előtte, sem utána futballunk legutóbbi három évtizedében. Óriási zuhanás következett, melynek mélypontja a 2014–2015-ös idény volt, csupán két magyar topligás légióssal. A szám most sem sokkal nagyobb: a Premier League-ből és a La Ligából „kivesztek” a magyarok, a Serie A-ban Nagy Ádám az egyetlen, felnőtt kerethez tartozó honfitársunk, a Bundesligában játszik négy válogatott kerettag – Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Sallai Roland és a magyar válogatott meghívóját elfogadó, ám magyar közegben korábban sosem futballozó Willi Orban.

Ha Orban lehetőséget kap, akkor ő lesz a magyar válogatott történetének első játékosa, aki úgy húzhatja magára a nemzeti mezt, hogy sosem futballozott Magyarországon – a honosítással vagy magyar felmenőik révén a válogatottba kerülő játékosok mindegyike játszott is pályafutása során országunkban.

Szóval, továbbra sem „nyögnek a topligák” a magyar légióshad súlya alatt, ám az Rossinak és a válogatottnak biztató lehet, hogy a számításba vett játékosok közül többen is „jó lóra tettek” a közelmúltban – vagy éppen a nyári átigazolási időszakban.

ÚJJÁÉPÍTENI, ISMÉT BEKERÜLNI

A magyar NB I-ből továbbra is minimális a topligába vagy egyértelműen jóval magasabb szintű bajnokságba igazoló hazai játékosok száma. A nyáron a legnívósabb magyar transzfer az NB I-ből „kifelé” Ugrai Roland átigazolása (diósgyőri szerződésbontás után a görög Atromitoszhoz), valamint Windecker József váltása (szabadon igazolhatóként a szintén görög Levadiakoszhoz) volt. A görög bajnokságot az UEFA jelenleg a 14. helye rangsorolja Európában.

Reálisan nézve – bár a Vidi FC Európa-liga-főtáblás szereplése talán segíthet a továbblépésben néhány játékosnak – nem látszik trendforduló. A korábbinál jóval stabilabb anyagi helyzetű és infrastrukturálisan is erősebb magyar klubok sokkal könnyebben tartják itthon a játékosokat – némi iróniával azt is mondhatnánk, most tényleg ahhoz kell a kalandvágy, hogy valaki külföldi karrierbe kezdjen, korábban ahhoz kellett, hogy az NB I-ben maradjon…

Ha a kiáramlás minimális, akkor a válogatott közeljövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a már külföldön játszók miként választanak csapatot. A presztízs- és anyagi szempontokon kívül itt igen fontos, hogy olyan klubba szerződjenek, amelyben tényleg képesek állandó játéklehetőséget kivívni maguknak. Ha kell, akkor egyet visszalépve és újjáépítve a légióskarriert. Természetesen az ideális az lenne, ha a topligás csapatokhoz kerülő magyar játékosok egyből megragadnának (vagy addig küzdenek, amíg visszakerülnek a csapatba – lásd Nagy Ádám esetét Bolognában), de erre garancia nem létezik.

Ebből a szempontból jól döntött Lang Ádám, aki Kolozsváron stabil csapattaggá vált a CFR-ben, mint ahogy Kalmár Zsolt (DAC) vagy Kleinheisler László (Asztana) is „jó lóra tett” – kontinentális kupaszereplést és szinte állandó játéklehetőséget biztosító csapatba kerültek mind a hárman. A nagy kérdés az, hogy tudják-e követni azt az utat, amelyet Sallai Roland, aki előbb kiesett a topligás körforgásból, majd a ciprusi APOEL-nél tudott olyan teljesítményt nyújtani, amelynek köszönhetően szerződtette a Bundesligában szereplő Freiburg. Mert nyilván ez lenne a cél – de egyáltalán nem könnyű visszautat találni az európai futball közvetlen elitjébe. Márpedig ahogy nyílik az olló a kontinentális elit futball és „Európa többi része” között, a legjobbak között szereplő játékosoknak az eddiginél is nagyobb szerepe lehet a válogatottakban.

HOGYAN SEGÍTHET WILLI ORBAN?

Afelől aligha lehet kétsége bárkinek, hogy nyereség a magyar válogatottnak Willi Orban megszerzése – a kaiserslauterni születésű védőtől nyilván túlzott optimizmus lenne csodákat várni, ám személyében egy több mint 150 német élvonalbeli és másodosztályú mérkőzéssel, BL- és El-tapasztalattal érkező középhátvéd csatlakozott a kerethez, aki klubjában csapatkapitány is. Huszonöt éves védőként ráadásul a legjobb korban van.

A magyar védelemnek is igen jól jön a plusz minőség, ugyanis az utóbbi időben sem állandónak, sem stabilnak nem lehet nevezni ezt a csapatrészt. Bernd Storck a Norvégia elleni pótselejtezőkön, a 2016. első félévi felkészülési mérkőzéseken, az Európa-bajnokságon, valamint az azt követő első meccseken a Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Juhász Roland, Korhut Mihály hatost variálta. A Fiola, Lang, Guzmics, Kádár négyes játszott a legtöbbször együtt. Ehhez képest 2016 októbere óta csak egyszer fordult elő, hogy a nemzeti csapat védősora ugyanabban a felállásban játszott egymást követő két mérkőzésen, ráadásul 16 játékos fordult meg a védőposztokon. Sok mindenre utal ez, de stabilitásra pont nem.

Willi Orban, ha beépül a csapatba, több lehetőséget is kínál Marco Rossinak. Az egyik, hogy ha Orban belső védő lesz, akkor Kádár kimehet balhátvédbe – ugyan nem ez a legjobb posztja, ám (főleg, ha Korhut Mihály nem bevethető) még mindig ő tűnik a legstabilabb megoldásnak az egyik „fejfájós” pozícióra. A másik, hogy lehetőséget adhat a három belső védős felállásra, amely Rossi első számú formációja edzői karrierje során.

Ebben az esetben Kádár kedvenc posztjára (bal oldali belső védő) kerülne, „csak” két szárnyvédőt (wingback) kellene találni. A jobb oldalon Lovrencsics Gergő és Bese Barnabás is alkalmas lehet erre a szerepre, a bal oldalon Korhut lenne a „természetes” választás, és Rossi most meghívta a Honvéd bajnokcsapatában ezen a poszton szereplő Holender Filipet. Ugyan Holendernek sem ez az első számú posztja – kimondottan erre a posztra képzett bal oldali wingback alig-alig van Magyarországon –, de a kispesti játékos sokoldalúsága akár itt is megoldást jelenthet.

Marco Rossi taktikailag igen felkészült szakember, aki híres arról, hogy szereti első lépésben rendbe szedni a védelmet és a csapatvédekezést – ez rá is fér a magyar válogatottra, mely 2015 ősze óta 33 mérkőzést játszott, de csak kilencszer végzett kapott gól nélkül. A statisztika 2016 novemberétől még rosszabb: 16 mérkőzés, csak kettő kapott gól nélkül, és összesen 27 találat a magyar kapuban. Összehasonlításul: Dárdai Pál rövid kapitánysága alatt 7 mérkőzésből ötöt kapott gól nélkül hozott le a nemzeti csapat.

Alighanem Rossi is valami hasonlót szeretne látni.

A VÁLOGATOTT KERET
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

NEMZETEK LIGÁJA
A C-LIGA PROGRAMJA
2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország