Heuréka! Találtunk egy pozitívumot a válogatott évéből

Első ránézésre a Costa Rica elleni mérkőzés is olyan volt, mint a többi. A zászló- és sálárusok a meccs előtt ellepték az aluljárót (még erre az alkalomra készített, Magyarország–Costa Rica feliratú sálat is árultak – és találkoztunk olyan drukkerekkel, akik vettek is belőle!), és bár ezúttal senki sem harsogta a különböző rigmusokat az utcákon, az ivók előtt most is szép számmal gyülekeztek a piros-fehér-zöldbe burkolózó drukkerek. Még olyan tinédzserrel is találkoztunk, aki az arcára is kifestette a trikolórt – tegyük hozzá, ő először volt válogatott meccsen, elragadta a kezdeti lelkesedés.

A stadionban a luxemburgi vereség (a korábbiakat ezúttal nem sorolnánk fel) dacára is csaknem tízezren voltak (a hivatalos adat szerint 9860-an), és ez még úgy is megsüvegelendő, hogy a Groupama Arénába válogatott meccsre eddig csak egyszer látogattak ki ennél kevesebben (három évvel ezelőtt, az oroszok elleni felkészülési meccsre 5340-en). Szurkolás ugyan nem volt – a Carpathian Brigade szervezett szurkolói csoport a távolmaradásával fejezte ki elégedetlenségét –, de azért az első félidőben, például amikor Nikolics Nemanja lesről talált a kapuba, megélénkült a lelátó, Nikolics gólja után pedig már-már visszhangzott (na jó, azért ez talán túlzás).

Az érthető szurkolói csalódottságot leginkább akkor tapasztalhattuk, amikor beszélgetésbe elegyedtünk a drukkerekkel. A „hogyan lehet értékelni ezt az évet” kérdésre a „sehogy”, a „katasztrófa” és a „teljes csőd” érkezett a leggyakoribb válaszként. Viszont abban egyetértettek a megszólalók, hogy várhatóan jövőre is mindegyik meccsre kilátogatnak. Hogy mégis miért? Mert szeretik a futballt, mert a magyar válogatottat tekintik „A” csapatuknak, és elmondásuk szerint ez független a nemzeti együttes aktuális szereplésétől.

A meccs egyébként úgy kezdődött, ahogy emberemlékezet óta nem: a 11. percre már kettőt cseréltünk sérülés miatt (a két Videoton-játékost, Viníciust és Pátkai Mátét Korcsmár Zsolt, illetve Nagy Ádám váltotta). Persze, ha azt nézzük, hogy az elmúlt bő egy hétben szinte minden napra jutott egy sérült, olyan nagyon már nem is csodálkoztunk ezen.

Ami nekünk sokáig hiányzott, és nemcsak ezen a meccsen, hanem szinte az egész évben, az a felelősségvállalás volt. Az, hogy vállaljuk el a cselt, az indítást, a lövést.

Talán az egyetlen kivétel ez alól Ugrai Roland volt, aki rögtön a meccs elején meg tudta verni a védőjét a szélen, majd voltak kimondottan bátor és időnként látványos cselei. A második félidőben akadt egy szép szólója, ami után a kaput is eltalálta (szomorú, hogy ha egy csatárunk eltalálja a kaput, az már „kiemelkedő” esemény, de olyan ritkaságnak számított ez az idei mérkőzéseken, hogy sajnos már ennek is örülhettünk – itt tartunk…), a gólunk előtt pedig az ő szabadrúgásába tette bele a lábát Nikolics (azt most inkább hagyjuk, hol köt ki a labda, ha a csapattárs nem ér hozzá…).

Ha egyetlen jó dolgot kellene kiemelnünk ebből az évből – sokkal több nem jut eszünkbe, talán csak az, hogy végre vége van –, akkor az a diósgyőri csatár bemutatkozása a válogatottban.

UGRAI LÁTVÁNYOS CSELE

Svájc ellen góllal debütált, a mostani volt a negyedik meccse a nemzeti csapatban, és a bemutatkozása óta az egyik legjobbunknak számít. Azért nagy dolog ez, mert nem tinédzserről beszélünk, hanem egy 25 éves, az NB I-ben nyolcéves rutinnal rendelkező futballistáról, akit sokan leírtak azok után, hogy a Ferencvárosban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a Haladásban is hullámzó teljesítményt nyújtott. Sokat elárul róla, hogy 25 éves korára jutott el odáig, hogy immár biztosan öt gól fölött zárja az NB I-es szezont, mert már hétnél jár. Hogy miért pont most (talán kellett hozzá Diósgyőrben Bódog Tamás…), az jó kérdés, de bízzunk benne, hogy tartja jó formáját, bátor, bevállalós futballját, és akkor hosszú távon lehet rá számítani.

Ahogy remélhetőleg Nikolics Nemanjára is. Tőle tulajdonképpen nem várunk mást, csak gólt, amire nagy szükségünk van, tekintve, hogy a Costa Rica elleni meccsig lejátszott idei nyolc találkozón csupán hét gólt szereztünk. Niko egy év után (vissza)jött, látott, és két meccsen két gólt szerzett. A magyar futball problémáit nem oldja meg, de ha a tétmérkőzéseken is képes lesz egymás után többször is a kapuba találni, illetve a legutóbbi öt válogatott meccsén öt gólt szerző, jelenleg sérült Szalai Ádámra is lehet számítani, akkor csatárposzton talán végre úgy-ahogy rendben leszünk. Már ha a leendő kapitányunk, Georges Leekens mindkettőjüknek megfelelő helyet tud találni a csapatban. Mert elődjének, Bernd Storcknak ez nem sikerült.

És hogy mi a vb-résztvevő, ám hozzánk hasonlóan meglehetősen tartalékos Costa Rica elleni mérkőzés legfontosabb konklúziója? Az, hogy győztünk (a csapatnak a kapu mögötti maroknyi szurkolósereg a Himnuszt is elénekelte)! Minden mást felejtsünk el, ahogy ezt az évet is!

És bízzunk benne, hogy – ahogyan az a katasztrófák után lenni szokott – jön az újjáépítés…

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Costa Rica 1–0 (Nikolics 37.)
Budapest, Groupama Aréna, 9860 néző.Vezette: Harkam (osztrák)

JEGYZŐKÖNYV, ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!