Válogatott: a horvát kapitány nagyra tartja a magyar csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.17. 17:25
Ante Cacic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország–Horvátország felkészülési mérkőzés kapcsán az mlsz.hu-nak elmondta: igazi értékmérő lesz csapata számára a március 26-i találkozó.

Ante Cacic tavaly ősszel, Niko Kovac távozását követően került a horvát válogatott élére, irányításával mindhárom Eb-selejtezőjét megnyerte a sztárokkal teletűzdelt horvát együttes, és ezzel – az olaszok mögött a második helyen végezve csoportjában – bebiztosította Európa-bajnoki szereplését.

„Először is gratulálok a magyar válogatottnak, hogy harminc év után ismét nagy tornán vesz részt. Úgy gondolom, ez az eredmény elsősorban a sportágba történő jelentős mértékű és okos befektetéseknek köszönhető – mondta a horvát kapitány az mlsz.hu-nak. – Ma már egy igazán jó magyar válogatottról beszélhetünk, amelyet zömében pályafutásuk csúcsán lévő játékosok alkotnak, és a megfelelő nemzetközi tapasztalat sem hiányzik az együttesből."

„A magyar kerettagok közül senkit sem ismerek személyesen, de többek pályafutását is követem. Tudom, hogy a csapat legfontosabb labdarúgói a tapasztalt játékosok, mint Király Gábor, Gera Zoltán, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs, de rajtuk kívül is több jó képességű futballista van a keretben, ezért a budapesti mérkőzés igazán jó teszt lesz számunkra az Európa-bajnokság előtt. Úgy gondolom, minden barátságos meccsnek nagy jelentősége van, mert a szövetségi kapitányoknak kevés lehetőségük adódik a válogatottal való közös munkára, és itt mérhetik le igazán, mely játékosok felelnek meg a nemzeti csapatnál támasztott elvárásoknak."

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik