Hősünket négy nappal a nagy mérkőzés előtt mutatta be a Nemzeti Sport. Illetve ő mutatta be saját magát.
„Már vagy 10 éve futballozom. Először a polgáriban kezdtem, majd a mesterutcai (sic!) kereskedelmiben folytattam. Itt játszottam az iskolaválogatottban is. (...) Érettségi után rögtön a MÁVAG-hoz kerültem, ahol azonnal az első csapatba tettek. Sem az ifiben, sem a II-ben nem játszottam. (...) A MÁVAG-ban rövid megszakítással már több mint két éve játszom. Tavaly lettem először amatőrválogatott, mikor a BLASZ csapatában szerepeltem a Közép ellen.”
„Mint balösszekötő kezdtem, aztán jobbösszekötő is voltam egy ideig. És mind a két lábbal egyformán tudok bánni a labdával. A legtöbb 11-est bal lábbal lőttem” – fogalmazott a Budapesti Labdarúgó-alosztály (BLASZ) I. osztályában szereplő MÁVAG Sport Kör jeles jobbszélsője, akinek nevét „Zavaczky”-ként tüntette fel a szerző.
Csupa-csupa profi labdarúgó, öten a Hungáriából, hárman a Ferencvárosból, ketten az Újpestből – és egy amatőr, a MÁVAG-ból. A kőbányai egyesületben annak 1959-es fennállásáig, amikor a klub beolvadt a Vasas Ganzvagonba, egyetlen labdarúgó viselhette a magyar A-válogatott mezét: a csehszlovákok ellen debütáló Závodi-Zavadszky István. A MÁVAG ettől függetlenül olyan későbbi labdarúgó-szakembereket adott a sportágnak, mint Csapkay Károly, Opata Zoltán vagy Puskás Öcsi édesapja, (játékosként) Purczeld Ferenc. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS |
„SÉTÁLTAM A KÖRÚTON...”
Az 1906-os születésű Závodi-Zavadszky lett a magyar labdarúgás történetének első amatőr játékosa az 1926-os profi–amatőr szétválasztás, vagyis a profizmus magyarországi bevezetése óta, aki pályára léphetett a nagyválogatottban.
„A kis Déri (Károly a Törekvés színeiben – a szerk.) ugyan az ősszel válogatott volt, de csak a Csikók (ma junioroknak mondanánk – a szerk.) együttesében” – teszi hozzá a Nemzeti Sport, amelynek 1932. március 16-ai számában Závodi-Zavadszky így beszél arról, hogyan értesült a beválogatásáról: „Sétáltam a Körúton, amikor az egyik kirakatban láttam kifüggesztve a válogatottat: Zavaczky, Avar... Alig akartam elhinni...”
Hozzáfűzi a lap: „Nagyon szerény, szűkszavú fiú ez a Zavaczky. Amolyan második Sárosi Gyuri.”
GÓL A PRÁGAI MACSKÁNAK
A jobbszélső nem lámpalázas első nagyválogatott fellépésén, nagyjelenete a 65. percben – 1:1-es állásnál – érkezik el a prágai mérkőzésen, amikor Kalmár Jenő labdát szerez, Turay József centerhez játszik, aki kipöccinti az újoncnak a labdát. „...Aki teljes gőzzel spurtol rá a tiszta labdára”, majd 12-13 méterről jobbal, élesen kilövi a kor egyik legnagyszerűbb hálóőre, František Plánička, a Prágai Macska kapujának bal sarkát: „2:1. Vezetünk!”
Hat perc múlva Toldi Géza is betalál, 3:1 ide. Az eredmény már nem változik: Magyarország története során először fekteti két vállra Prágában a cseh(szlovák) válogatottat! 1906 óta a nyolcadik meccsen, négy döntetlent és három vereséget követően érkezik el az első idegenbeli diadal a mienk számára.
A Nemzeti Sport másnap ennek megfelelő hangnemben, címlapján öles betűkkel tálalja a bravúrt: „A fiatalok csapata fiatalos tűzzel, lángoló lelkesedéssel harcolt”; „Magyarország–Csehszlovákia 3:1 (0:0)”.
Ennél is nagyobb betűméretben hirdeti a hajtás fölött: „Prága várát is bevette végre a magyar futball”. (A csehszlovák labdarúgás akkori színvonalára jellemző, hogy a válogatott 1934-ben világbajnoki ezüstérmet nyert.)
Zavadszky így írja le a találatát: „Kivártam, hogy ne szaladjak lesbe, azután teljes erőből ráfutottam, a hátvéd csak a gól után tudott felvágni. Annyi baj legyen!”
Franciaországban 1932-ben vezették be a profizmust. Az élvonal első idénye 1932. szeptember 11-én kezdődött, és 1933. május 14-én ért véget. A francia csapatok több mint 110 idegenlégióst szerepeltettek a szezonban, ebből – a második legnagyobb kontingensként – több mint két tucat(!) volt a magyar. Honfitársainkból edző is akadt néhány, Plattkó Ferenc például Mulhouse-ban vert tanyát. A legnevesebb tréner mindazonáltal angol volt: Jimmy Hogan a Racing Clubot dirigálta, amelyben Berkessy Elemér játszott középfedezetet. A bajnoki címet megnyerő Olympique Lille-ben két magyar is szerepelt, Varga Zoltán (ex-MTK) és Opata Zoltán; utóbbit menet közben szerződtették, és 1933 áprilisában lépett pályára utoljára. Závodi-Zavadszky rögvest két góllal mutatkozott be a Montpellier-ben, és végül csak három találattal maradt el a gólkirálytól, tizenkét góllal zárt a bajnokságban. |
NÉMI HEZITÁLÁS UTÁN IRÁNY MONTPELLIER!
Zavi – ahogy társai becézték – még egyszer (1932. április 24.) szerepelt az A-válogatottban, majd az erdélyi származású francia válogatott centerhalf, Kulcsár-Kaucsár József invitálására még az év júniusában Franciaország felé vette az irányt. Igaz, augusztusban meggondolta magát („... őszintén megvallva, nekem elment már a kedvem attól, hogy elmenjek...”; 1932. aug. 12., NS), noha új klubja, az SO Montpellier addigra már kifizette érte az 1200 pengős lelépési díjat.
Sőt ekkor a Hungária is „közbelépett”: bejelentkezett az akkor már teljesen tanácstalan Závodiért... Aki szeptember elején mégis vette a kalapját; „Závodi (...) még egy pár napig Budapesten tartózkodik, aztán csomagol, és utazik új állomáshelyére, Montpellier-be” – számolt be róla a Nemzeti Sport.
Az ottaniak által csak Pistou vagy Pichta néven illetett labdarúgó 1947-ig játszott a francia első és másodosztályban, a Montpellier-n kívül a Sete és az Antibes profija is volt. Az ötvenes években edzősködött, majd következett a civil élet. Bár Závodi-Zavadszky István 1980-ig csak a magyar állampolgárság birtokában volt, a franciák annyira megszerették, hogy halála után hét évvel, 1994-ben pályát neveztek el róla Montpellier-ben.