Válogatott: „Egy-két kulcsember kevés, tizenegy kell Norvégia ellen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 09:34
null
Két nap múlva a válogatottnak már Norvégiában lesz jelenése (Fotó: Hegedüs Gábor)
Szekeres Tamás szerint a magyar válogatottban Norvégia ellen kevés az egy-két kulcsember, hiszen tizenegynek kell a pályán lennie ahhoz, hogy felvegyük a küzdelmet az Eb-pótselejtezős riválissal szemben. A hatszoros válogatott védő, aki pályafutása során több norvég klubban is légióskodott, a DIGI Sport Reggel Start című műsorának volt a vendége.

„Az első, idegenbeli mérkőzésünk meghatározó lesz a továbbjutás szempontjából – kezdte a ferencvárosi nevelésű, idehaza is több élvonalbeli klubban szereplő Szekeres. – Természetesen nagyon fontos lesz a végeredmény, de az is, hogy szerzünk-e gólt, illetve milyen lesz a játék képe. Amennyiben a visszavágón a norvégok berendezkedhetnek a kontrajátékra, akkor életveszélyesek lehetnek, hiszen gyors csapatról van szó. Éppen ezért nagyon bízom a kinti szoros meccsben és a magyar gólban. Norvégiában sok gyerek és nő látogat ki a válogatott mérkőzésekre, ezúttal is vélhetően így lesz, de csöndes stadionra ne számítsunk.”

„Szövetségi kapitányuk óvatos ember, aligha esnek nekünk rögtön a kezdés után teljes elánnal. A kupameccsen a Rosenborg sem esett neki a DVSC-nek, hasonlót várok a válogatottjuktól is. Persze, az is lehet, hogy nem lesz igazam, tévedek, hiszen otthon mindenképpen nyerni akarnak. Per-Mathias Högmo jól szervezett csapatnak tartja a magyart, és kétmeccses párharcra készül, amelynek első felvonását követően nyílt marad a továbbjutás.”

„A fizikai alapok nem dönthetnek, ebben felvesszük a norvégokkal a versenyt, a különbség a gyorsaságban és a gondolkodásban jelentkezhet. Erősebb, színvonalasabb bajnokságokban szerepelnek a norvégok, így hozzászokhattak a nagyobb ritmushoz és a rövidebb reakcióidőhöz. Ez a különbség viszont kellően szervezett csapatmunkával kompenzálható. Sok futás és ütközés, test test elleni párharc jellemzi a norvég futballt. Viszont könyöklés vagy visszahúzás kevés lesz, az nem az ő stílusuk.”

„Nálunk egyszerre tizenegy kulcsjátékosnak kell fent lennie a pályán, a magyar válogatott nem bírja el, hogy csupán egy-kettő legyen. Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián valóban el tud dönteni meccset, de a párharc megnyeréséhez ez nem elég.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik