Válogatott: Az elsődleges feladatunk, hogy gólt szerezzünk – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 17:43
Ma Telkiben megtartotta a norvégok elleni Eb-pótselejtező visszavágója előtti sajtótájékoztatóját a magyar labdarúgó-válogatott. Bernd Storck szövetségi kapitány és Dzsudzsák Balázs csapatkapitány vett részt az eseményen.

„Jó kiindulási helyzetet szerettünk volna teremteni Oslóban, fegyelmezetten játszani, úgy, hogy közben előre is törjünk és gólt szerezzünk. Ez megtörtént, de sem több, sem kevesebb. Az elmúlt negyvennyolc óráról próbálunk megfeledkezni, szeretnénk a játékra koncentrálni. A vasárnapi meccsen is szeretnénk előre játszani úgy, hogy betaláljunk, ez az elsődleges feladatunk. Nem akarunk csak védekezni, hátul maradni. Szeretnénk a nézőknek jó mérkőzést nyújtani. Biztos vagyok, hogy ez sikerülni is fog” – kezdte Bernd Storck.Bernd Storck.

A kapitányt a csapat összetételéről is kérdezték, de a ő nem szeretne részleteket elárulni.

„A személyes kérdésekbe nem szeretnék belemenni, Kleinheisler László nagyon jól játszott Norvégiában, mint ahogy a többiek is. Megtaláljuk a megoldást a következő mérkőzésre is.”

A szövetségi kapitány elmondta, jól zajlik a játékosok regenerálódása. Az összes futballistánk fitt és felkészült a holnapi találkozóra. Persze vannak kisebb sérülések. Fiola Attiláról konkrétumot nem tudtunk meg, a kapitány nem árulta el, hogy játszhat-e a védő, csak annyit, hogy ha nem, akkor van B-terve is.

Högmo a párizsi terrortámadásról is beszélt
A norvég kapitány, Per-Mathias Högmo is megemlékezett a párizsi áldozatokról Martin Luther Kinget idézve: „A sötétség nem tudja kiűzni a sötétséget – csak a fényesség képes erre. A gyűlölet sem tud gyűlöletet kiűzni – csak a szeretet képes rá.”

Egy norvég újságíró emlékeztette Storckot, hogy Oslóban a hazaiak 21-szer próbálkoztak lövéssel, míg a magyar válogatott mindössze hatszor.

„A részleteket nem árulom el, hogy hogyan fogjuk megállítani a norvég támadásokat, de hiszem, hogy a védők jó teljesítményt nyújtottak Oslóban, s ezt megteszik vasárnap is” – reagált Storck.

DZSUDZSÁK: AZ I MÁR MEGVAN

„Nagyon jól érzem magam, pozitív a hangulat, nagyon nyugodt volt a hét. Nem kell kimozdulnunk abból a zónából, amelyben a csapat jól érzi magát. Az első félidőt megnyertük, van egy egygólos előnyünk, higgadt, tudatos és intelligens játékkal, remélem, a száznyolcvan percet is megnyerjük. Teljes a nyugalom a csapat körül, ez nagyon jó. Remélem, a csapat higgadt, nyugodt játékkal tör előre vasárnap. Az i betű már megvan, a pontot holnap szeretnénk feltenni rá” – fogalmazott Dzsudzsák.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros)*, Kleinheisler László (Videoton FC), Kovács István (Videoton FC), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)
*Gera Zoltán eltiltása miatt nem játszhat a visszavágón.

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
André Hansen (Rosenborg), Rune Jarstein (Hertha BSC – Németország), Örjan Nyland (Ingolstadt – Németország)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg – Németország), Tom Högli (FC Köbenhavn – Dánia), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar – Oroszország)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg – Ausztria), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz Pireusz – Görögország), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar – Hollandia), Stefan Johansen (Celtic FC – Skócia), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach – Németország), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha BSC – Németország), Alexander Tettey (Norwich City – Anglia), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla – Spanyolország)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth – Németország), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
Norvégia–Magyarország 0–1 (Kleinheisler 26.)
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia – élőben az NSO-n! (Tv: M4)

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

Bosznia-Hercegovina–Írország 1–1
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina (Tv: Sport1)

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia (Tv: Sport2)
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia (Tv: Sport2)
November 17., 20.45: Dánia–Svédország (Tv: Sport1)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN
Norvégia–Olaszország 0–2
(Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik