Válogatott: „A szakmai stáb nagyon profi, tagjai értik a dolgukat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 06:37
Kovács István, a Videoton középpályása nem hiszi, hogy Bernd Storcknál és új stábjánál bárki is jobban felkészítette volna a magyar válogatottat a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre.

„Hétfő óta teljes a keret, mindenki csatlakozott a válogatotthoz, azaz teljes értékű munkát végzünk – mondta Kovács István a vidi.hu-nak. – Nagyon hasznosnak tartom, hogy az itthon játszó kerettagokkal már egy hete együtt készülünk. Ez idő alatt nagyon sokat videóztunk, pontról pontra kielemeztük a norvégokat.” Kovács István a vidi.hu-nak. – Nagyon hasznosnak tartom, hogy az itthon játszó kerettagokkal már egy hete együtt készülünk. Ez idő alatt nagyon sokat videóztunk, pontról pontra kielemeztük a norvégokat.”

„A szakmai stáb nagyon profi, látszik, hogy érti a dolgát. Nem hiszem, hogy ennél jobban bárki felkészíthetett volna bennünket az előttünk álló feladatra. Az, hogy a szűkített keretnek is a tagja lehetek, talán azt bizonyítja, hogy a szövetségi kapitány elégedett velem és a teljesítményemmel.”

„Tisztában vagyunk azzal, hogy futball-lázban ég az ország, és mindenki a csütörtöki és a vasárnapi mérkőzést várja. Mi Telkiben nem sokat érzékelünk mindebből, de ez így van rendjén. Hatalmas a tét, van száznyolcvan percünk arra, hogy felülmúljuk a norvégokat.”

„Úgy érzem, számunkra kedvező, hogy idegenben lépünk először pályára. Norvégiában nem kell nyíltan játszanunk, az a fontos, hogy jó eredményt érjünk el, vasárnap este pedig hazai környezetben kiharcoljuk az Eb-n való részvételt. Ez hatalmas felelősséggel járó párharc lesz, de képesnek tartom a csapatot arra, hogy megoldja a feladatot, amely nem más, mint, hogy két mérkőzésen – összesítésben – legyőzzük Norvégiát.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország (Tv: M4)
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia (Tv: M4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik