Magyar-görög: Ha a félős, ötlettelen magyarok ellen sem megy… - sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2015.03.30. 08:48
Veszélyes volt, jobb volt, eredménytelen volt – írják a görög lapok, miután Sergio Markarián válogatottja Eb-selejtezőn 0–0-s döntetlent játszott Magyarországgal.

„Eredménytelen erőfeszítés” – írja a görög novasports.gr. A sportlap szerint válogatottjuk szívvel-lélekkel küzdött Budapesten, ám nem jó jel, hogy továbbra is képtelen a három pont begyűjtésére, és még mindig rengeteg hiba csúszik a játékába – leszámítva a védekezést. A szerző szerint ezzel a meccsel Dárdai Pál válogatottja járt jobban, ugyanis így a magyar csapat lett a harmadik hely fő várományosa.
„Eredménytelen erőfeszítés”
– írja a görög novasports.gr. A sportlap szerint válogatottjuk szívvel-lélekkel küzdött Budapesten, ám nem jó jel, hogy továbbra is képtelen a három pont begyűjtésére, és még mindig rengeteg hiba csúszik a játékába – leszámítva a védekezést. A szerző szerint ezzel a meccsel Dárdai Pál válogatottja járt jobban, ugyanis így a magyar csapat lett a harmadik hely fő várományosa.

„A gól nem akar jönni…” – foglalja össze a találkozót a sport24.gr. A „budapesti küldetés” során szerintük sokkal több lehetősége volt Görögországnak, amely közelebb állt a gólszerzéshez, ám továbbra sem tudja befejezni az akcióit. A sport24-nél a játékvezetők teljesítményét is megemlítik, akik bár szerintük összességében jól végezték a munkájukat, Nikolics helyzeténél nagyot hibáztak, ugyanis a csatár lesen tartózkodott a kihagyott ziccerénél.

„Csak az időt vesztegették” – olvasható a greekreporter.com-on. Az angol nyelvű görög oldalnál úgy vélik, ezzel a játékkal nincs esélyük a továbbjutásra Manolaszéknak, akik aggódhatnak, ha a „félős, ötlettelen” magyar válogatottat sem tudják két vállra fektetni.

„Egy ablak kinyílt” – számol be a találkozóról a sportday.gr. „A gól nem jött, ahogy a megmentő három pont sem. Továbbra is a csoport utolsó helyén a csapat, és bár borzalmasan nehéz lesz, ez nem a »Mission Impossible«!” – írják.

 

Legfrissebb hírek

„Ez egy sötét nap Angliának” – az angol sajtót megosztotta Tuchel kinevezése

Angol labdarúgás
2024.10.16. 11:37

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

„Villámcsapás”, „atombomba”, „új galaktikusok” – a spanyol sportsajtó Mbappé érkezésére

Spanyol labdarúgás
2024.06.04. 13:45

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31

Eb-selejtezők: a magyar válogatott hazai meccseit nézték a harmadik legtöbben

Magyar válogatott
2024.05.31. 11:17

A walesiek kifütyülték a lengyelek himnuszát, amit rosszul is játszottak le – videó

Foci Eb 2024
2024.03.28. 08:18

Az öt gólt lövő görögök a Zivzivadze duplájával nyerő Grúziával játszanak az Eb-részvételért

Foci Eb 2024
2024.03.21. 20:00

F1: az évszázad átigazolása – így reagált a sajtó Hamilton váltására

F1
2024.02.02. 10:20
Ezek is érdekelhetik