Magyar-finn: a CSZKA szerint időben visszatér Moszkvába a meglopott Eremenko

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 09:53
A CSZKA Moszkva sportigazgatója szerint gond nélkül vissza fog tudni térni csapatához Roman Eremenko, a finn labdarúgó-válogatott játékosa, akitől a múlt pénteki, magyarok elleni Európa-bajnoki selejtező előtt ellopták az útlevelét.

A 27 éves futballistától az 1-0-s magyar sikerrel zárult mérkőzés előtti órákban ismeretlen tettesek nemcsak az útlevelét, hanem más személyes tárgyait, így a pénztárcáját és a táblagépét is eltulajdonították budapesti szállodai szobájából. A finn nemzeti csapat feljelentést tett az ügyben.

Eremenko Oroszországban született, s kettős állampolgár. A finnek Szlovákiában játszanak barátságos meccset kedden, a középpályásnak szombatig kellene visszatérnie a CSZKA-hoz.

Roman Babajev a Szportexpressz című lapnak azt mondta, az egyesület is igyekszik segíteni Eremenkónak a helyzet gyors megoldásában.

„Időben meg fog érkezni hozzánk, ezzel nem lehet gond, a finn válogatott stábja és mi is megadunk neki ehhez minden segítséget" – nyilatkozta a moszkvai klub sportigazgatója.

A CSZKA szombaton az FK Krasznodar ellen játszik bajnoki összecsapást idegenben, jövő kedden pedig az AS Romát fogadja Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

Oroszországba szerződött a Barca és a Juve volt játékosa

Minden más foci
2024.09.26. 18:01

A CSZKA Moszkva bejelentette Marko Nikolics érkezését – hivatalos

Minden más foci
2024.06.04. 14:24

Edzősors: Marko Nikolics Moszkvában tárgyal – NS-infó

Minden más foci
2024.06.02. 11:20

Eb-selejtezők: a magyar válogatott hazai meccseit nézték a harmadik legtöbben

Magyar válogatott
2024.05.31. 11:17

A walesiek kifütyülték a lengyelek himnuszát, amit rosszul is játszottak le – videó

Foci Eb 2024
2024.03.28. 08:18

Az öt gólt lövő görögök a Zivzivadze duplájával nyerő Grúziával játszanak az Eb-részvételért

Foci Eb 2024
2024.03.21. 20:00

Eb 2024: van egy nagy félreértés a jegyértékesítés kapcsán – a skótoknál cirkusz lett belőle

Foci Eb 2024
2024.01.26. 18:31
Ezek is érdekelhetik