Román-magyar: Nem lesz jobb a futballunk egy sikertől - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 11:53
Véber György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC jelenlegi, valamint Márton Gábor, a pécsiek korábbi vezetőedzője is beszélt a magyar válogatott bukaresti Eb-selejtezőjéről.

„Ha már annyit mondogatták, hogy Dárdai Pál gyakorlatilag német, s át is tudta adni a rá jellemző mentalitást, azt várom, hogy a csapat ezt meg is tudja mutatni a pályán. Győzelemben nem nagyon gondolkodom, de egy pontot azért el tud hozni ez a szellemiségében új válogatott, amely ha bátran játszik, előrébb léphet. De hangsúlyozom, ez az előrelépés csak a válogatott szintet érintené, a magyar futball ettől nem lenne jobb” – mondta a Pécsi MFC vezetőedzője, Véber György a bama.hu-nak. Véber György a bama.hu-nak.

„Reméljük, Dárdai Pál érkezésével lesz változás a válogatottnál, a mérkőzés kezdetéig mindenképp van esély, aztán majd kiderül. Palinak volt egyfajta mentalitása a pályán, ha ezt sikerült átadnia a játékosoknak, ez segíthet, de hogy mennyit ér, azt majd meglátjuk. Lehet előre beszélni ezt-azt, de most jön a vizsgaidőszak. A románok megverték a görögöket Görögországban, nem lehet rossz a csapatuk” – mondta a szövetségi kapitány korábbi csapattársa – aki jelenleg az NB II-es Kaposvári Rákóczi vezetőedzője –, Márton Gábor a bama.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik