Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Vágólapra másolva!
2025.04.13. 07:04
Hornyák Zsolt szerint kicsit passzív volt a Puskás Akadémia (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 27. fordulójának szombati mérkőzései után így értékelt a négy csapat vezetőedzője.

ETO FC GYŐR–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2–0

 BORBÉLY Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője 

– A játék képe alapján nem férhetett kétség az ETO győzelméhez – a kispadon is ez volt az érzése?
– Valóban megérdemelt győzelmet arattunk, az első félidőben uraltuk a mérkőzést, az történt, amit elterveztünk. Az első percben volt egy figyelmetlenség, százszázalékos helyzetbe került az ellenfél, de ezenkívül szép támadásokat vezettünk, a tizenhatoson belül jobb megoldásokra lett volna szükségünk. A második félidő már nehezebb volt, és figyeltem, hogy a melegben fogyott az energia, ezért frissítettünk cserékkel, akik remekül szálltak be, és örülök a góljaiknak is.

– Bíró Barnabás teljesítménye hogy tetszett?
– Nem ijedt meg, az ő teljesítményével is nagyon elégedett vagyok. A stábbal minden meccs előtt átrágunk minden lehetséges történést, és ha bármi történik Tóth Rajmunddal, őt választottuk első számú helyettesnek. Albion Marku sérülése miatt nincs más alternatíva, de Bíró Barnabás beilleszkedett, felvette a ritmust, pedig az NB III-ból ez nagy ugrás!

– A múlt hetihez képest miért sikerült mindkét oldalon veszélyesen támadni?
– Engem is foglalkoztatott a kérdés, a jobb, a bal és a középső sávot is veszélyessé akartam tenni. Azzal, hogy Tóth Rajmund középpályásként jobb oldalon játszik, tudja azt hozni, mint Daniel Stefulj a bal oldalon, viszont Bánáti Kevinnel elbeszélgettem. Két mérkőzés alatt egy érintése volt a tizenhatoson belül, míg Claudiu Bumbának tizenhét. Proaktivitást kértem tőle, teljesítette, örülök a teljesítményének!

 HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője 

– Miért nem sikerült megnyerni a mérkőzést?
– Fontos pillanat volt a mérkőzés eleje, nagy kár, hogy harminc másodperc elteltével Mikael Soisalo kihagyta azt a ziccert. Vagy említhetem még Jonathan Levi és Lamin Colley lehetőségeit is. Három százszázalékos helyzetet nem lehet kihagyni egy félidő alatt, sajnos így nem tudtunk nyerni.

– A második félidőben hogyan lehetett volna eredményesebb a csapat?
– Alapvetően jót tett nekünk, hogy végül visszavonták a tizenegyest, azonban olyan szempontból ártott is, hogy lelassította a tempót. Kicsit passzívak voltunk, de a végén azt hittem, jó cserékkel és jobb játékkal nyerhetünk, és a nulla nulla helyett jó eredményt érhetünk el. Nagy Zsolt átlövésein kívül sajnos nem sikerült komolyabb veszélyt teremtenünk. És aztán jött egy hiba a védőnktől.

– A betegségek befolyásolták a játékot?
– Az elmúlt tíz napban hét játékos betegedett meg, például Laros Duarte és Jonathan Levi is. Ezek három-, négynapos kiesések, de nem tudunk félretenni ilyen játékosokat. Összességében hiányoltam a futballunkból az agressziót, de betegség után nem voltak elég erősek a pályán lévők, annyira pedig nem bő a keretünk, hogy pótoljuk őket.

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Mamady Diarra két perccel a beállása után villant, majd egy másik csereember, Vazsdi Szahli tizenegyesből lezárta a mérkőzést Győrben.

ZTE FC–FERENCVÁROSI TC 0–2

 MÁRTON Gábor, a ZTE FC vezetőedzője 

– Hogyan élte meg, hogy közel álltak a pontszerzéshez, végül kétgólos vereséget szenvedtek?
– Küzdelmes meccs volt, helytálltunk, de azt is látni kellett, hogy sem nekünk, sem a Fradinak nem volt nagy helyzete. A hajrában szabadrúgást követően vezetést szerzett a Ferencváros, sajnálom, hogy így alakult, mert többet érdemeltünk volna.

– Elégedett volt a látottakkal?
– Természetesen megdicsértem a játékosokat a mérkőzés után, voltak pozitívumok és negatívumok is, de semmivel sem játszottunk rosszabbul, mint a fővárosiak. Annyival bizonyultak jobbnak, hogy vannak olyan játékosaik, akik képesek voltak megvillanni. Sajnos van egy súlyos sérültünk, Bakti Balázs, akinek eltört az orra, de úgy néz ki, nálunk nem működött a VAR…

– Még gól nélküli állásnál többször is odakerültek az FTC tizenhatosához, ám nem sikerült helyzetet kidolgozni. Miért?
– Türelmetlenek voltunk a tizenhatos környékén, kapkodtunk, kicsit bátrabbnak kellett volna lennünk. Nagyon fiatal csapatunk van, s ha az olyan éles meccsen, mint a Ferencváros elleni, nem döntesz gyorsan, elillan a lehetőség. Határozottabbnak kellett volna lennünk.

 Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője 

– Ha nehezen is, de megnyerték a mérkőzést – elégedett?
– Nehéz meccs volt, a Zalaegerszeg jól játszott. A tizenhatos környékén pontatlanok voltak a passzaink, ám mindegy, hogy a hatvanadik percig nulla nulla az állás, mert a mérkőzés kilencven percig tart. Már hetekkel ezelőtt elmondtam, ahhoz, hogy sikeresek legyünk, az egész csapatra szükség van, mindenkinek hozzá kell tennie a maga részét, ezúttal pedig a cserék rengeteget tettek hozzá a győzelemhez.

– Nagyon fontos három pontot szereztek, és ezzel a sikerrel a tabella élére ugrottak: mit gondol, ott is maradnak?
– Ez az eredmény mindenkinek önbizalmat adhat, persze főként a játékosoknak. Remélem, sikerül ezt az eredményes játékot tartani.

– Mi a helyzet Cebrail Makreckisszel és Adama Traoréval?
– Túl sok információt nem adhatok ki, ám annyit elmondhatok, hogy sérültek. Azt nem lehet pontosan tudni, mennyi kihagyás vár rájuk, de nagyon remélem, hogy nem hosszú idő...

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

A hazaiak sokáig egyenrangú ellenfelek voltak, de az utolsó negyedórában a zöld-fehérek erőfeszítéseit siker koronázta.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Péntek
DVTK–Kecskeméti TE 2–1
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
Szombat
ETO FC Győr–Puskás Akadémia 2–0
ZTE FC–Ferencvárosi TC 0–2
Vasárnap
14.00: Újpest FC–DVSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC27158445–25+2053
  2. Puskás Akadémia27164743–29+1452
  3. Paksi FC27156658–39+1951
  4. MTK Budapest271251046–37+941
  5. ETO FC Győr271010738–31+740
  6. Diósgyőri VTK27109834–39–539
  7. Újpest FC26710928–36–831
  8. Fehérvár FC26861232–38–630
  9. Zalaegerszegi TE27781231–37–629
10. Debreceni VSC26751442–49–726
11. Nyíregyháza Spartacus26661424–41–1724
12. Kecskeméti TE27491427–47–2021

 

Legfrissebb hírek

Grzelak: Szeretnék tovább dolgozni Újpesten; Szabó: Még ismerkedem a csapattal

Labdarúgó NB I
28 perce

Dala és Szabó Bálint nagy hibájából kikapott a Fehérvár Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
12 órája

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
14 órája

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
17 órája

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
21 órája

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15
Ezek is érdekelhetik