A legutóbbi edzőváltást az Újpest jelentette be az NB I-ben, május 3-án, rögtön a Győr elleni vereséget követően köszönt el a vezetőség a tavaly nyáron Fehérvárról érkezett Bartosz Grzelaktól, akitől hétfőn a horvát Damir Krznar vette át a csapat irányítását. Az ideiglenes megbízatásokat is számolva ez volt a 12. edzőváltás az idény közben, öt évad számait nézve harmadszor érték el ezt a számot az NB I-es csapatok, de ennél több idény közbeni (tehát az 1. forduló utáni) váltás 2020– 2021-től vizsgálva még nem volt. Sőt, a 12 csapatos, 33 fordulós bajnoki rendszer bevezetése, vagyis a 2015–2016-os idény óta egyszer sem volt ennél több menet közbeni váltás, viszont a kezdeti időszakban még a tízet sem érték el a csapatok, a legkevesebb évad közbeni edzőcsere 2016–2017-ben volt, akkor csak öt.
Ebben az idényben az Újpest volt a nyolcadik csapat a 12-ből, amelyik edzőt cserélt, a lilák a vizsgált időszakban mindegyik idény közben váltottak edzőt. A Puskás Akadémia, a Paks (Bognár Györggyel éppen szerdán hosszabbított a klub), az ETO és az MTK tarthat ki végig a vezetőedzője mellett. A jelenlegi mezőnyből a tavaly visszajutott győrieket nem számolva viszont a Puskás Akadémia az egyetlen, amely egyszer sem váltott edzőt az idény közben a vizsgált időszakban. A felcsútiakat 2019 nyara óta irányító Hornyák Zsolt a leghosszabb ideje megszakítás nélkül ugyanannál a csapatnál dolgozó vezetőedző az NB I-ben.
Ebben az idényben és a vizsgált időszakban összesen is a Debrecen váltott a legtöbbször edzőt. Augusztus óta négyszer változott az aktuális vezetőedző személye a csapatnál, ami egy idényen belül is rekordnak számít. A DVSC a 2022-ben, ugyancsak idény közben érkezett szerb Szrdjan Blagojeviccsel kezdte a bajnokságot, majd a helyére Dombi Tibor ugrott be egy meccsre, aztán Máté Csaba vezette a csapatot hat mérkőzésen, majd újra Dombi következett két bajnokival, november 11. óta pedig már Nestor El Maestrónak hívják a debreceniek vezetőedzőjét, aki ugyanúgy belgrádi születésű, mint Blagojevics. A DVSC, bár NB II-ben is szerepelt 2020 óta, így is a legtöbb, nyolc edzőváltást jelentette be az élvonalban ebben az időszakban. Második a Fehérvár és a DVTK hat-hat váltással – mindkét csapat cserélt edzőt ebben az idényben is, a diósgyőriek kétszer is, hiszen Vladimir Radenkovics és Valdas Dambaruskas időszaka között egy mérkőzésen a DVTK akadémiájától érkező Vincze Richárd is irányította a csapatot. Beugró edzőként egyébként a már említett Dombi Tibor a rekorder, az El Maestro mellett jelenleg is segítőként dolgozó klubikont összesen háromszor bízták meg ideiglenesen a csapat vezetésével, melyet így öt NB I-es mérkőzésen irányíthatott.
2024–2025, 12 edzőváltás (legutóbbi: május 3.): 4x DVSC, 2x DVTK, KTE, FTC, Nyíregyháza, Fehérvár, ZTE, Újpest 2023–2024, 10 edzőváltás (utolsó: május 16.): 3x Kisvárda, 2x FTC, 2x DVTK, ZTE, Újpest, Mezőkövesd 2022–2023, 12 edzőváltás (utolsó: április 24.): 2x DVSC, 2x Fehérvár, 2x Vasas, Mezőkövesd, Bp. Honvéd, Paks, Újpest, Kisvárda, ZTE 2020–2021: 11 edzőváltás (utolsó: április 27.): 2x Fehérvár 2x Bp. Honvéd, 2x DVTK, Paks, Mezőkövesd, Újpest, ZTE, Budafok Az idény közben legtöbbször edzőt váltó csapatok öt idény során: DVSC: 8, DVTK: 6, Fehérvár: 6 |
Ebben az idényben legkorábban, augusztus 23-án a DVSC váltott, legkésőbb, május 3-án pedig az Újpest. Sokkal korábbi váltást már láthattunk ebben a bajnoki rendszerben, hiszen például Kondás Elemértől Kisvárdán, 2018-ban már a 2. fordulót követően, július 30-án elköszöntek (a Ferencvárosnál Sztanyiszlav Csercseszov 2023-as leváltását nem vettük figyelembe, hiszen őt már az 1. bajnoki forduló előtt menesztették). Ugyanakkor a vizsgált időszakban ezt megelőzően csak egy májusi váltást láthattunk a bajnoki hajrában – tavaly május 16.-án, a 33. forduló előtt mondott le a Ferencvárosnál Dejan Sztankovics, akinek a helyét az utolsó mérkőzésre Leandro vette át a stábból.
Ide kapcsolódó érdekesség, hogy a Márton Gábort két hete ifjabb Mihalecz Istvánra cserélő Zalaegerszeg öt idény alatt ötödször váltott edzőt, és ebből négyszer is március 15. és április 23. között, vagyis a bajnoki hajrát megelőzően történt a változtatás. A ZTE-nél tehát ez az időszak a fekete hónap, Márton Gábor számára pedig április 23. lehet a fekete nap a naptárban, ugyanis három éve az MTK-nál is éppen azon a napon köszöntek el tőle.
Ebben az idényben kétszer volt példa arra, hogy olyan edzőt nevezzenek ki, akit egy másik NB I-es csapatnál egyszer már leváltottak ebben az évadban. Szabó István Kecskeméten kezdte a bajnokságot és Nyíregyházán fejezheti be, míg Tímár Krisztiánnal április 7-én szakított a Nyíregyháza és nyolc nappal később, április 15-én már ki is nevezték Pető Tamás helyére Fehérváron. Sokan talán azt gondolnák, hogy ezzel Tímár az elmúlt évek leggyorsabban munkát találó edzője az NB I-ben, de „nem oda Buda”, ugyanis Milos Kruscsicsnak 2023-ban csak négyet kellett aludnia állás, jobban mondva kispad nélkül, mert miután március 23-án leváltották Újpesten, március 27-én már Kisvárdán köszöntötték mint a csapat új szakvezetőjét.
Végezetül azt még érdemes kiemelni, hogy a 12 váltás után továbbra is hat olyan edző dolgozik az NB I-ben, akik Magyarországon születtek, itt végezték az edzőképzést (Bognár György, Gera Zoltán, Horváth Dávid, ifj. Mihalecz István, Tímár Krisztián, Szabó István), továbbá két felvidéki magyar (Hornyák Zsolt, Borbély Balázs), egy ír (Robbie Keane), egy litván (Valdas Dambrauskas), egy szerb (Nestor El Maestro) és egy horvát (Dami Krznar) szakember foglalhat helyet a következő fordulóban a kispadokon.
2024. augusztus 26.: Debreceni VSC – Szrdjan Blagojevics (szerb) helyett ideiglenesen Dombi Tibor 2024. szeptember 1.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba 2024. október 15–16.: Kecskeméti TE – Szabó István helyett Gera Zoltán 2024. október 27.: Debreceni VSC – Máté Csaba helyett Dombi Tibor 2024. november 11.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (szerb) 2024. december 31./2025. január 6.: Ferencvárosi TC – Pascal Jansen (holland) helyett Robbie Keane (ír) 2025. február 19.: Diósgyőri VTK – Vladimir Radenkovics (szerb) helyett ideiglenesen Vincze Richárd 2025. február 26.: Diósgyőri VTK – az ideiglenesen megbízott Vincze Richárd helyett Valdas Dambrauskas (litván) 2025. április 7.: Nyíregyháza Spartacus – Tímár Krisztián helyett Szabó István 2025. április 15.: Fehérvár FC – Pető Tamás helyett Tímár Krisztián 2025. április 23.: Zalaegerszegi TE – Márton Gábor helyett ifj. Mihalecz István 2025. május 3./május 5.: Újpest FC – Bartosz Grzelak (svéd) helyett Damir Krznar (horvát) |
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Ferencvárosi TC | 30 | 17 | 9 | 4 | 56–28 | +28 | 60 |
2. Puskás Akadémia | 30 | 17 | 6 | 7 | 49–33 | +16 | 57 |
3. Paksi FC | 30 | 16 | 7 | 7 | 62–43 | +19 | 55 |
4. ETO FC Győr | 30 | 13 | 10 | 7 | 47–35 | +12 | 49 |
5. MTK Budapest | 30 | 12 | 7 | 11 | 49–41 | +8 | 43 |
6. Diósgyőri VTK | 30 | 10 | 11 | 9 | 38–45 | –7 | 41 |
7. Újpest FC | 30 | 8 | 12 | 10 | 33–41 | –8 | 36 |
8. Fehérvár FC | 30 | 8 | 7 | 15 | 34–45 | –11 | 31 |
9. Nyíregyháza Spartacus | 30 | 8 | 7 | 15 | 28–50 | –22 | 31 |
10. Zalaegerszegi TE | 30 | 7 | 10 | 13 | 35–42 | –7 | 31 |
11. Debreceni VSC | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–55 | –8 | 30 |
12. Kecskeméti TE | 30 | 4 | 12 | 14 | 29–49 | –20 | 24 |