Eb 2016: „Esélytelenek voltunk, de megnyertük, jön Feröer”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 08:46
Az északír labdarúgó-válogatott játékosai rendkívül boldogan nyilatkoztak az UEFA-nak a Magyarország ellen megnyert Eb-selejtező után – rájuk is fért a sikerélmény, mivel az Üllői útit megelőző harmincegy válogatott mérkőzésből mindössze hármat nyertek meg, idegenben pedig négy éve nem győztek. Egészen vasárnapig.

„Amikor mélyen az erőtartalékainkhoz tudunk nyúlni, akkor pontokat is szerzünk – most sikerült. Tudtuk, hogy adódik előttünk lehetőség, és hál’ istennek Niall McGinn ott volt a beadásomra, én meg visszakaptam tőle a gólpasszt. Korábban kezdtük az összetartást a szokásosnál, és azt hiszem, ez kifizetődött. Mindenesetre nem szállhatunk el. Vannak az ilyesfajta mérkőzések; esélytelenek voltunk, de megnyertük – most viszont jön Feröer, amelyet meg kellene vernünk, de az ilyen mérkőzéseken szenvedni szoktunk” – értékelt az északírek mindkét góljában szerepet játszó center, Kyle Lafferty.

„Nagyon örülök, hogy csereként segíteni tudtam a csapatot, ráadásul győztes gólhoz segíthettem a nagyemberünket [Laffertyt – a szerk.]. Ahogy ő is mondja, nem szabad előreszaladnunk, nagyszerű győzelem ez, jó alap, de a következő három mérkőzésből kettőt is idegenben játszunk – nehéz sorozat lesz” – vélekedett Niall McGinn.

„Betaláltak egy szögletből, a srác nagyon jól emelkedett és fejelt – de vissza tudtunk kapaszkodni, nem törtünk meg. Harcoltunk, három pont lett az eredménye, ezt meg is ünnepeljük” – így a veterán kapus, Roy Carroll.

Legfrissebb hírek

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Nick Woltemade első válogatott gólja győzelmet ért a németeknek az északírek otthonában

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:43

Negyedgőzzel is simán nyertek a németek Luxemburg ellen a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:48

Kötelező feladat: Kölnben kell javítania a német válogatottnak

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:33

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Odahaza verték meg Fehéroroszországot az északírek, mindhárom pontot elvitték Luxemburgból a bolgárok

Minden más foci
2024.11.15. 23:02

Gyollai Dániel legnagyobb célja a válogatott meghívó

Minden más foci
2024.11.14. 12:02

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13
Ezek is érdekelhetik