Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.10. 22:55
Így örültek a szenegáliak (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó-válogatott 3–1-re kikapott Szenegáltól a két csapat nottinghami felkészülési mérkőzésén.

Harry Kane révén már a hetedik percben megszerezte a vezetést Anglia a Nottingham Forest meccseinek otthont adó City Groundon, a Bayern München centere a vendégek kapusáról, Mendyről kipattanó labdát küldött a hálóba. A kapott gól nem vette el a szenegáliak kedvét a játéktól, nagy lelkesedéssel vezették az akcióikat, de a második válogatottságánál járó Dean Henderson több ízben is nagy bravúrral mentette meg csapatát a góltól. A 40. percben viszont már a Crystal Palace kapusa sem tudott segíteni: egy hosszú indításra startolt rá a jobb oldalon Nicolas Jackson, majd visszakanalazta a labdát középre, ahol a berobbanó Ismaila Sarr (Kyle Walkert megelőzve) hat méterről a klubtárs által őrzött angol kapuba bikázott.

A fordulás után tíz perccel hármat is cserélt az angol kispadon ülő Thomas Tuchel, de gólt nem a szigetországiak, hanem a szenegáliak szereztek: ezúttal Koulibaly indította a saját térfeléről Habib Diarrát, aki centerezés helyett a rövid sarkot vette célba, a labda pedig Henderson lába között gurult a hálóba. Az újabb kapott gól (a keddi mérkőzést megelőzően Anglia gólt sem kapó Tuchellel a kispadon!) felrázta a hazaiakat, akik egymás után két nagy helyzetet is kihagytak: előbb Gibbs-White ziccerét védte Mendy, majd Saka lövése csorgott el a jobb alsó mellett. A 84. percben a csereként beálló Jude Bellingham lőtt közelről a hálóba, de Stéphanie Frappart játékvezető némi VAR-ozás után szándékosnak ítélte meg Colwill kezezését, s elvette a gólt.

A végjátékban az egyenlítésért rohamoztak az angolok, de gólt nem ők, hanem az afrikaiak szereztek, miután egy villámgyors kontra végén Cheikh Sabaly is betalált, biztossá téve csapata győzelmét. 1–3

Az angol válogatott története során először kapott ki afrikai ellenféltől (az eddigi 21 meccsen 15 győzelem és hat döntetlen volt a mérlege), s arra sem volt még példa, hogy afrikai válogatott három gólt szerezzen ellene.


A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A görögök szabályosan átgázoltak a bolgár válogatotton, míg Észak-Írország emberhátrányban gyűrte le Izlandot. A Luxemburg–Írország összecsapáson a hazai fölény dacára nem szölegett gól, míg Izrael Jarden Sua góljával gyűrte le Szlovákiát Debrecenben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Anglia–Szenegál 1–3 (Kane 7., ill. I. Sarr 40., H. Diarra 62., Sabaly 90+3.)
Görögország–Bulgária 4–0 (Pelkasz 51., Joannidisz 66., Colisz 74., Konsztanteliasz 89.)
Luxemburg–Írország 0–0
Észak-Írország–Izland 1–0 (Price 36.)
Kiállítva: Spencer (Észak-Írország, 57.)
Izrael–Szlovákia 1–0 (Sua 47.)
KORÁBBAN
Szlovénia–Bosznia-Hercegovina 2–1 (Verbic 63., Vombergar 89. – 11-esből, ill. Muharemovic 90+3.)
Fehéroroszország–Oroszország 1–4 (Pigasz 54., ill. Gladisev 21., 24., 33., 52.)
Dánia–Litvánia 5–0 (Biereth 12., C. Eriksen 18., Dolberg 23., Kristensen 48., Dreyer 62.)
Kiállítva: Utkus (Litvánia, 32.)
Svédország–Algéria 4–3 (Sema 14., 39., 50. – a harmadikat 11-esből, Salétros 56., ill. Bennaszer 64., Benzia 71., Bentaleb 86. – 11-esből)
Új-Zéland–Ukrajna 1–2 (Stamenic 59. ill. Guculjak 54., Zincsenko 75.)

 

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik