Válogatott: Egervári megnézi Lovrencsicset

Vágólapra másolva!
2013.05.14. 15:52
Az MLSZ hivatalos honlapja megerősítette: Egervári Sándor Lengyelországba utazik, hogy megtekintse Lovrencsics Gergő játékát.

Lengyelországban arról írtak, hogy a gólerős magyar játékos meghívót kap a válogatottba a Kuvait elleni mérkőzésre.Lengyelországban arról írtak, hogy a gólerős magyar játékos meghívót kap a válogatottba a Kuvait elleni mérkőzésre.

Az MLSZ honlapja arról számol be, hogy Egervári Sándor a Legia Warszawa–Lech Poznan összecsapást tekinti meg a helyszínen, és Lovrencsicsnek ott lesz alkalma, hogy bizonyítsa: helye van a keretben.

„Lovrencsics Gergő ősszel kiváló formát futott, már akkor felfigyeltünk rá a szakmai stáb tagjaival – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. – Télen egy kisebb visszaesés következett be a játékában, de tavasszal ismét kiemelkedő formában futballozik. A rendelkezésünkre álló számítógépes elemzőrendszernek köszönhetően teljes képünk van róla, akárcsak az összes többi külföldön szereplő magyar labdarúgóról. Mivel nagy rangadó következik a lengyel bajnokságban, amely szakmailag is érdekes lehet számunkra, elutazunk Varsóba, és testközelből is megnézzük Gergő játékát. Jelenleg ő is egyike azon légiósoknak, akiknek megvan az esélyük, hogy bekerüljenek a magyar válogatott keretébe, ezért is tartjuk fontosnak, hogy személyesen is tapasztalatokat szerezzünk róla.”

A kapitány az mlsz.hu-nak azt nem erősítette meg, amit a lengyel sajtó írt, vagyis hogy már biztosan meghívót küld a támadónak.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Lengyel sajtóhír: Pululu az erősebb bajnokságba készülő Varga Barnabás helyére érkezhet az FTC-be

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 12:11

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11
Ezek is érdekelhetik