Válogatott: U17-eseink a 9. perctől emberhátrányban játszva nyertek

Vágólapra másolva!
2011.08.04. 08:58
Címkék
A Telki Kupa elnevezésű, 31. alkalommal megrendezett nemzetközi ifjúsági tornán győzelemmel kezdett a magyar U17-es labdarúgó-válogatott, miután 2–1-re felülmúlta Máltát az első játéknapon – adta hírül az mlsz.hu.

Bár nem indult jól számunkra a mérkőzés (Fényes Szabolcs a 9. percben piros lapot, két perccel később pedig csapatunk gólt kapott), a második félidőben Farkas Zoltán és Tóth László révén kevesebb mint húsz perc alatt sikerült fordítani.

„Jól kezdtünk, de a csapatjátékunkat nagyban meghatározta a kiállítás, majd a kapott gól a mérkőzés elején – idézi az mlsz.hu Pisont István szövetségi edzőt. – Miután rendeztük a sorokat, higgadtan futballoztunk, és próbáltuk megtalálni a teljes mértékben kontrára játszó máltaiak gyenge pontjait. A szünet után, részben a cseréknek köszönhetően, más sebességi fokozatba kapcsoltunk, és tíz perc alatt megfordítottuk az állást. A vezető gól megszerzése után végig támadtunk, volt egy érvénytelenített gólunk is, és végül megérdemelten nyertük meg a találkozót. Az emberhátrányban való játék sokat kivett a játékosokból, és miután nem lesz sok időnk pihenni, igyekszem frissíteni a csapatot a horvátok elleni, igen nehéznek ígérkező összecsapásra.”

Csütörtökön 17.30-kor Felcsúton lépnek pályára legközelebb a magyar fiatalok, az ellenfél a szlovákokat 4–1-re legyőző Horvátország lesz.

TELKI KUPA
1. JÁTÉKNAP
Magyarország–Málta 2–1
Horvátország–Szlovákia 4–1
Izrael–Belgium 1–0
Szerbia–Románia 0–0 – tizenegyesekkel 9–8

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
24 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
43 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
43 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
44 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
45 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
50 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik