U20-as válogatott: regionális torna a felkészülés jegyében

Vágólapra másolva!
2011.06.29. 14:41
Horvátországban kedden elkészítették annak a négycsapatos tornának a menetrendjét, amelyen Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Magyarország húsz éven aluli korosztályos válogatottja csap össze – adta hírül mlsz.hu.

A Szlovén Labdarúgó-szövetség által életre hívott esemény (amely tulajdonképpen az Alpok-Adria MIROP kupa folytatása) célja, hogy a későbbi U21-es válogatott csapatok ne maradjanak híján felkészülési mérkőzésnek a 2013-ban induló Eb-selejtezők előtt se.

A megállapodás értelmében mindegyik válogatott két-két meccsen (otthon és idegenben) találkozik ellenfeleivel, a mérkőzéseket a határok közelében rendezik, a játékvezetők pedig egy harmadik, semleges országból érkeznek.

A magyar válogatott egyetlen kérdéses mérkőzése a Szlovénia elleni idegenbeli meccs, a rendezők később jelzik, hogy az április 18-i, vagy a május 1-jei időpontot választják.

A magyar fél kérésére a találkozókon hét-hét cserejátékos léphet pályára úgy, hogy egy csapat a második félidőben legfeljebb háromszor szakíthatja meg csere miatt a játékot.

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA A TORNÁN
2011. 09. 14.: Magyarország–Szerbia
2011. 10. 11.: Magyarország–Szlovénia
2011. 11. 02.: Horvátország–Magyarország
2012. 03. 21.: Szerbia–Magyarország
2012. 04. 18 vagy 05. 01.: Szlovénia–Magyarország
2012. 05. 15.: Magyarország–Horvátország

 

Legfrissebb hírek

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik