Válogatott: Egervári segítői feltérképezik a leendő ellenfeleket

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 10:13
Címkék
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ honlapján vezetett blogjában ezúttal a nem annyira látványos háttérmunkáról árult el részleteket. Egervári és segítői folyamatosan járják az európai pályákat a keretben számításba vehető légiósok megfigyelése érdekében, míg ezt követően a leendő ellenfelek kerülnek terítékre.

„Jelenleg éppen két mérkőzés-ciklus között vagyunk félúton, és bár nem túl látványos háttérmunka zajlik nálunk, ettől még bőven van tennivalónk, az egész stáb mozgásban van. A közvélemény már a svédek elleni mérkőzést várja, addig azonban még van három másik meccsünk, első körben Luxemburg és San Marino ellen kell felkészülnünk. Egyik csapatot sem szabad félvállról vennünk, Luxemburg nemrégiben legyőzte a szlovákokat, és a franciák ellen is szoros Európa-bajnoki selejtezőt játszott, vagyis egyáltalán nem vár ránk könnyű mérkőzés.

Ezekben a hetekben rendszeresen figyeljük itthon a bajnoki meccseket, felmérjük a jelenlegi kerettagok, és a kerethirdetésnél szóba jöhető játékosok formáját is. Amikor tehetjük, a légiósokat is szemrevételezzük, legutóbb Csábi József a Bariban szereplő Rudolf Gergelyt nézte meg személyesen.

Korábban az váltott ki élénk érdeklődést a közvélemény részéről, hogy az egyik osztrák bajnokin Szabics Imrét nézte meg Kenyeres Imre és Csábi József. Kollégáim rendkívül pozitívan számoltak be a játékáról, ezért úgy határoztam, a következő hetekben személyesen is meggyőződöm a formájáról. Május elején pedig Oslóba utazom, hogy Korcsmár Zsolt játékát figyeljem, az utóbbi időben felőle is nagyon jó hírek érkeztek. A hollandok elleni meccsek időpontjában Norvégiában még nem indult be a bajnokság, ezért nem tudtam felmérni a formáját, de most megvalósíthatom ezt a tervemet is.

Természetesen mindeközben távolabbra is tekintünk, leendő ellenfeleinket is igyekszünk minél jobban feltérképezni. Ennek jegyében a luxemburgi meccsünk napján Csábi József Kisinyovba utazik, ahol megnézi a moldáv-svéd selejtezőt. Négy nappal később a svéd-finn meccsen is jelen leszünk, itt Both Józsefet kértem meg, hogy utazzon el a találkozóra, és szerezzen hasznos tapasztalatokat az ellenfelekről" – idézi Egervárit az mlsz.hu.

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
6 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
15 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
35 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
45 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
53 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
56 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik