MLSZ: holnaptól szemléz Magyarországon a FIFA delegációja

Vágólapra másolva!
2011.04.26. 14:44
Címkék
Ma este és szerdán reggel érkeznek Budapestre a FIFA inspekciós delegációjának tagjai, hogy felmérjék a nemzetközi szövetség jövő évi, magyarországi kongresszusának helyszíneit.

Mint ismert, március elején eldőlt, hogy a FIFA 2012 májusában Budapesten rendezi meg éves kongresszusát. Mindez azt jelenti, hogy bő egy év múlva 208 ország mintegy 1200 küldöttje tanácskozik majd fővárosunkban, a nemzetközi szövetség mellett természetesen az összes tagország is a legmagasabb szinten képviselteti magát az eseményen.

A FIFA inspekciós delegációja szerdán délelőtt kezdi meg munkáját Budapesten, az itt töltött három nap alatt a nemzetközi szövetség küldöttei – a hazai szervezőbizottság tagjainak kíséretében – bejárják a kongresszus leendő helyszínét, a Hungexpo G pavilonját, illetve megismerkednek a vendégek fogadására kijelölt szállodákkal, valamint a kongresszus egyéb programjainak helyszíneivel is.

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
3 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
9 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
18 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
38 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
48 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
56 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
59 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik