U21-es válogatott: Róth Antal kétnapos kiválasztótábort tart Telkiben

Vágólapra másolva!
2010.12.09. 15:15
Címkék
Róth Antal, az U21-es válogatott szövetségi edzője csütörtökön és pénteken kétnapos kiválasztótábort tart Telkiben. Az összetartáson azok a labdarúgók vesznek részt, akik eddig nem kaptak szerepet a korosztályos csapatban, de teljesítményükre felfigyelt a szakmai stáb – számolt be róla az mlsz.hu.
U21-es válogatottunk a jövő ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készül, Róth Antal együttese az ősz folyamán Montenegró (0–2), Szlovénia (0–1) és Szlovákia (0–0) ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. A találkozókat követően a szövetségi edző elmondta: szeretné bővíteni keretét, ezért folyamatosan figyeli azokat a futballistákat, akiknek a későbbiekben esélyük lehet az együttesben való szereplésre.

A kiszemeltek a mostani kétnapos kiválasztótáborban mutathatják meg tudásukat, a Telkiben zajló összetartáson csütörtökön egy edzés, pénteken pedig az Újpest elleni mérkőzés szerepel a programban.

A KIVÁLASZTÓ EDZŐTÁBOROZÁSON RÉSZT VEVŐ KERET 
Kapusok
Dibusz Dénes (Pécsi MFC)
Gőcze Gergő (Kozármisleny)
Védők
Turcsik Tamás (Zalaegerszegi TE FC)
Polényi Gábor (Vasas)
Szeleczky Alex (Videoton FC- Puskás Akadémia)
Vattai Balázs (Ferencvárosi TC)
Varga Péter (Budapest Honvéd)
Görgényi Péter (Vasas)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Ódé Norbert (MTK Budapest)
Középpályások
Sós Márkó (Budapest Honvéd)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Peszmeg Viktor (Ferencvárosi TC)
Albert Ádám (Dunakanyar- Vác)
Tajthy Tamás (Újpest FC)
Iszlai Bence (Szombathelyi Haladás)
Laczkovich Donát (Dukla Praha)
Balogh Balázs (Újpest FC)
Lengyel Béla (Szolnoki MÁV)
Támadók
Beliczky Gergő (Vasas)
Lázár Bence (Újpest FC)
Bajner Bálint (Budapest Honvéd)

Legfrissebb hírek

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
19 perce

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
23 perce

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
30 perce

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
43 perce

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
1 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
1 órája

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
1 órája

Sosem volt még a Billséhez fogható fordítás • Kell-e aggódni a Detroit miatt?

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik