U20-as vb: Németh Krisztián felépült, így játszhat szombat este

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
Vágólapra másolva!
2009.10.02. 20:23
null
Németh Krisztián visszatérhet a kezdőcsapatba (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Jó hír Alexandriából, az U20-as labdarúgó világbajnokságon a szombat esti (18.45 óra, m2), Egyesült Arab Emirségek elleni utolsó csoportmeccsére készülő válogatottunk háza tájáról: Németh Krisztián sérülése szépen javult, már teljesértékű edzésmunkát végzett és ott lehet a továbbjutásunk szempontjából döntő jelentőségű találkozón Egervári Sándor kezdőcsapatában.

A péntek délutáni gyakorlás során elsősorban a támadási variációkat sulykolták játékosaink. Ez is jelzi, hogy a csoportunkban élen álló és még veretlen ellenféllel szemben ezen lesz a hangsúly: pontot vagy pontokat kell szereznünk, s ha sikerül, akkor bizakodva várhatjuk a jövő heti folytatást, már a legjobb 16 között, s amennyiben az első két hely valamelyikén jutunk tovább, akkor vagy Venezuela, vagy a brazil–cseh versenyfutás "vesztese" ellen.

Németh Krisztián a kihagyott szerdai mérkőzést követően biztosan visszatér a kezdő 11-be, az előjelek alapján Futács Márkóval alkotnak majd ékpárt, miután Simon András, valamint védekező középpályásunk, Korcsmár Zsolt sérülés miatt nem állhat az együttes rendelkezésére. Hiányozni fog a két sárga lapja miatti eltiltását töltő Gosztonyi András is, az ő pótlásáról még gondolkodik Egervári Sándor, vagy Dudás Ádámnak, vagy Varga Rolandnak szavaz majd bizalmat, más változtatást nem tervez a Dél-Afrika ellen győztes csapaton.

Kora este a FIFA kötelező sajtótájékoztatóján egyébként szövetségi edzőnk épp a sok, s gyakran indokolatlanul kiosztott sárga lap miatt panaszkodott az újságíróknak: az eddigi találkozókon összesen 143 ilyen figyelmeztetéssel éltek a játékvezetők, s nem volt ritka az olyan mérkőzés, amelyen 8-9 alkalommal villant az egyébként egyenként 400 svájci frankos "tarifájú" kártya...

Egy más jellegű kérdésre válaszolva Egervári Sándor azt felelte, hogy rendkívül kiegyenlített a világbajnokság mezőnye, s szerinte amelyik csapat bejut a legjobb 8 közé, az akár a végső győzelmet is megszerezheti.

Csoportunk másik meccsét (Honduras–Dél-Afrika) a miénkkel egy időben játsszák Port Szaidban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik