Magyarország az 50., Brazília az élen

Vágólapra másolva!
2009.10.16. 11:49
Címkék
A legutóbbi FIFA-világranglista óta nem kevesebb mint 192 válogatott mérkőzést játszottak le, amelyek közül 147-et a 2010-es vb selejtezősorozatának keretében rendeztek meg. Mindez igen sok változást eredményezett, viszont az élmezőnyben nem történt nagy liftezés: az első helyen álló Brazília őrzi minimális előnyét Spanyolországgal szemben. Magyarország az ötvenedik.

 

Portugália kiemeltként várja a vb-pótselejtezők hétfői sorsolását (Fotó: Action Images)
Portugália kiemeltként várja a vb-pótselejtezők hétfői sorsolását (Fotó: Action Images)

Mindezzel egy időben megerősítették, hogy az európai zóna vb-pótselejtezőin Franciaország (9.), Portugália (10.), Oroszország (12.) és Görögország (16.) lesz a hétfői sorsolás négy kiemeltje, amint azt a papírforma és a világranglista alapján korábban is várni lehetett. Így ők biztosan elkerülik egymást, és hozzájuk, azaz melléjük sorsolják ki az Ukrajna (22.), Írország (34.), Bosznia-Hercegovina (42.), Szlovénia (49.) kvartettet.

A vb-pótselejtezők első mérkőzéseit november 14-én, míg a visszavágókat négy nappal később rendezik meg, és a továbbjutók ott lehetnek majd a 2010-es dél-afrikai vb-n.

A FIFA-ranglistán a nagy vesztes a hat pozíciót bukó, így jelenleg csupán 12. Oroszország, míg a nagy nyertes a velünk azonos csoportban szereplő, s ott végül a második helyen záró, így önmagát pótselejtezőre kvalifikáló Portugália, amely hét helyet javított. Magyarország három pozíciót rontva az ötvenedik helyen áll.

A legjobb ötvenben öt csapat is tíz helynél többet ugrott előre, sőt Kolumbia mindjárt tizennyolcat. Kamerun viszont tizenötöt, így a „szelídíthetetlen oroszlánok” számítanak a legelőkelőbb helyen (14.) jegyzett afrikai csapatnak.

 
FIFA-VILÁGRANGLISTA (OKTÓBER 17.)
1. (1.) Brazília 1632
2. (2.) Spanyolország 1629
3. (3.) Hollandia 1340
4. (4.) Olaszország 1215
5. (4.) Németország 1161
6. (8.) Argentína 1103
7. (7.) Anglia 1101
8. (9.) Horvátország 1087
9. (10.) Franciaország 1049
10. (17.) Portugália 1042
50. (47.) Magyarország 645

 

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
46 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
50 perce

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
56 perce

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik