Matthäus kapusgondjai

Vágólapra másolva!
2005.05.27. 14:19
Címkék
Nincs kellemes helyzetben Lothar Mathäus, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya.Mármint ami a különben átlagos felettinek mondható kapuskérdést illeti&
Király Gábor az angol Crystal Palace hálóőre ugye adott, ő stabil kezdőkapusnak tekinthető évek óta a nemzeti csapatban. Ám csereemberével kapcsolatban, hiába akadnak remek képességű játékosaink ezen a poszton, valami mindig közbejön…



Mondjuk a ferencvárosi Szűcs Lajosnak (képünkön)sorozatos sérülései, ami miatt a második, illetve harmadik kapusként a keretbe meghívott hálóőr rendszeresen lemondta a válogatottságot. Most már legalább nem hivatkozik nyilvánvalóan nem létező sérüléseire, hanem két héttel ezelőtt lemondta a válogatottságot egy, a kapitánnyal történt négyszemközti beszélgetés során. Matthäus értett a szóból: a Fradi-kapust nem motiválja a válogatott kispadja.

Így van ezzel a korábban sokáig csereember Babos Gábor (képünkön) is, a Feyenoord játékosa ősztől nem áll Matthäus rendelkezésére, hasonló okból kifolyólag. A Dániában légióskodó Rabóczki Balázsnak is voltak korábban hasonló megnyilvánulásai, de jelen állás szerint ő jön. Pontosabban jönne, ha sérülése nem kérdőjelezné meg ebben a szándékában. Amennyiben ő kiesik, az angol Tottenham Hotspurs magyar légiósa, Fülöp Márton ülhet le a kispadra a franciák elleni barátságos és az Izland elleni világbajnoki selejtező-mérkőzésen.

A mezőnyjátékosok közül hárman is kisebb sérüléssel bajlódnak, igaz a debreceni bajnokcsapat védője, Éger László valószínű éppen emiatt nem tarthat majd a csapattal. Nem úgy a kispesti csata nyomaival érkező Gyepes Gábor, a Fradi-védő állapota még ennyire sem súlyos. Az angol WBA-ban légióskodó, kisebb kézműtéten átesett Gera Zoltán, nemzeti gárdánk csapatkapitány egy speciális kötést kap műtött testrészére.

Nemzeti együttesünk vasárnap délelőttig a már megszokottnak mondható helyen, a Petneházy Country Clubban készül, majd Luxemburg érintésével a franciaországi Metzbe utazik, ahol május 31-én megmérkőzik a házigazdákkal. A válogatott június negyedikén már tétmeccset játszik Izlandon.

Az NSO ajánlja:





A válogatott 2005-ös programja

A vb-selejtezők programja, a csoport állása

A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben

A magyar válogatott összes mérkőzése

Futball-lexikon



Szavazás

Mit vár a franciák elleni mérkőzéstől?

Szavazás

Mit vár az Izland elleni vb-selejtezőtől?

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
41 perce

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
45 perce

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
59 perce

Rea Barnabás: A Barca a legnagyobb álmom

Kézilabda
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik