Két hónapra felfüggesztették Bodnár László játékjogát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.08.22. 22:04
Címkék
Nem léphetett pályára csapata hét végi bajnoki mérkőzésén Bodnár László, a holland Roda JC jobbhátvédje.
A kerkradei klub a múlt héten kapta meg a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) értesítését, amelyben az áll: az Ukrán Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága által augusztus 13-án hozott határozat szerint Bodnár fegyelmi vétséget követett el, amikor az április 28-ai Magyarország-Brazília válogatott találkozó után késve érkezett vissza akkori kenyéradójához, az Arszenál Kijevhez, ezért 20 ezer dolláros pénzbüntetésre (négymillió forint), valamint játékjogának két hónapos felfüggesztésére ítélték. A hír hallatán Wiljan Vloet, a sárga-feketék mestere lemondott a 18-szoros válogatott futballista szerepléséről a Heerenveen elleni - utóbb 4-3-ra megnyert - idegenbeli találkozón.A KNVB - nem is tehetett mást - tiszteletben tartja az ukrán döntést, ugyanakkor értelemszerűen igyekszik eljárni a vétlen, ám ezúttal a szenvedő alany szerepét betöltő Roda érdekeiben is. Ezért jogorvoslatért a világszövetséghez, a FIFA-hoz fordult, feltéve a kérdést: egy áprilisi ügy miért augusztusban kerül terítékre, akkor, amikor a kijevieknek már semmi közük a futballistához? A kerkradei alakulat a hírek szerint amúgy hajlandó lenne azonnal fizetni, ám a büntetés második tételét már nem akarja elfogadni. A bennfentesek szerint mindazonáltal nehéz napok várnak a hollandokra, a "túloldalon" ugyanis nem az Arszenál, hanem a mindenható Dinamo Kijev sértett illetékesei állnak. Bodnár az elmúlt években papíron végig az ukrán "örökös bajnok" játékosa volt, melynek vezetői busás haszonnal akartak túladni rajta, ám ebből a hátvéd szerződésének nyári lejárta miatt nem lett semmi. Azaz a mostani ügy amolyan "búcsúajándék" lenne a kijeviek részéről.
Legfrissebb hírek

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
32 perce

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
49 perce

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
51 perce

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
7 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
7 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik